Atlétika
Nagy Marcell

Gecse: „Elsült a kezünk."

Publikálva: 2015.09.23 Frissítve: 2015.09.29 Kajak-kenu

A bascovi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon Gecse Marci meg sem állt a dobogó legfelső fokáig, K2 500-on nyert tiszaújvárosi párjával. Az újdonsült Európa-bajnokkal beszélgettünk.

Az ifjú versenyző szerényen nyilatkozott a sikereiről, és már a következő megmérettetésre készül.

– Hogy érzed, miben tudtatok az ellenfeleitek fölé nőni?

– Nagyon sokat segített, hogy világbajnok mögött ülhettem (Béke Kornél, a Tiszaújváros versenyzője), ami tulajdonképpen a szerencsének köszönhető, mert a válogató versenyt nem vele nyertem, csak a korábbi eredményeim elismeréseképpen kerültünk össze. Nem tudtunk sokat készülni, körülbelül négy-öt edzésünk volt együtt, de már az elejétől éreztük, hogy nagyon jól működünk így ketten, annak ellenére is, hogy a technikánk meglehetősen eltérő. Hittem benne, hogy vele sikerülni fog, bíztunk egymásban és a hajóban is, és végül elsült a kezünk.

– Neked ez a legerősebb számod (K2, 500 m)?

– Nem, alapvetően mi az 1000 méterre készülünk egész évben, hiszen az olimpiai táv. De az Európa-bajnokságon, illetve a világbajnokságon megy ez is.

– Inkább egyedül vagy párosban?

– Ahogy sikerül. Egyesben szeretnék, de még nem vagyok olyan szinten, szóval marad a páros és a négyes.

– Lesz még idén versenyetek?

– Már nem, kezdődik az alapozás. A jövő évi minszki ifjúsági világbajnokság lesz a következő megmérettetés, ahol szeretném minél több számban képviselni Magyarországot.

– Akkor nincs is idő a pihenésre?

– Nem panaszkodom. Egyrészt kaptunk kis pihenőt augusztus elején, a magyar bajnokságot követően, másrészt szerintem most is kapunk pár napot az Európa-bajnokság után.

– Ki tudjátok pihenni magatokat ennyi idő alatt?

– Mindenre elég ez a pár nap, ráadásul egy ilyen siker kárpótol minden belefektetett energiáért.  

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!