Kézilabda
Koronczai Petra

Garami Józsefet köszöntötték korábbi játékosai (VIDEÓ)

Publikálva: 2018.08.09 Frissítve: 2018.08.09 Labdarúgás

Csütörtökön ünnepli 79. születésnapját Garami József, az MTK Budapest egyik legsikeresebb edzője.

A korábbi szövetségi kapitány 1996-ban került klubunkhoz, amellyel már első idényében bajnok és kupagyőztes lett, egy szezonnal később utóbbi címet megvédte csapatával. 2008-ban nagy bravúrt ért el a színeinkben, hiszen javarészt akadémistáinkra épített együttesével újfent bajnok lett, majd a Szuperkupát is elnyerte. Abban az évben az Év edzőjének választották idehaza, előtte két alkalommal megkapta az Orth György-díjat is. Bajnoki ezüstérmet egy, bronzérmet kétszer nyert az MTK élén. Nála több mérkőzésen egy edző sem ült élvonalbeli csapat kispadján. Szakmai meglátásaival jelenleg is segíti klubunkat és a Sándor Károly Akadémiát.

Isten éltesse sokáig Garami Józsefet!
Természetesen korábbi játékosai sem feledkeztek meg róla, az alábbi videóban legszebb emlékeiket idézik fel a mesterről, de üzennek is neki.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!