Karate
Sterck Laura

Fucsovics is újra karanténba került, de negatív lett a tesztje

Publikálva: 2021.02.05 Frissítve: 2021.02.05 Tenisz

Fucsovics Márton is azok között volt, akiknek rövid időre ismét karanténba kellett vonulniuk Melbourne-ben, a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság helyszínén, miután az egyik szállodai alkalmazott koronavírustesztje pozitív lett.

Az eset 500-600 embert érintett, ugyanis a játékosokon kívül a stábtagoknak és a hivatalos személyeknek is elszigeteltségbe kellett vonulniuk, és tesztelték őket.

Marci az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy szerencsére hamar megjött a teszteredmény, amely negatív lett, így csütörtökön este már ismét edzhetett. Az első kéthetes időszakról – amikor az Australian Openre érkezetteknek kötelező karantént írtak elő a helyi hatóságok – a játékos felidézte: három napig ki sem léphettek a szállodai szobájukból, ezt követően viszont öt órára kimehettek edzeni, és úgy érzi, sikerült jól felkészülnie.

– Túl vagyok már az első versenyen is, egy meccset nyertem, a másodikon kikaptam. Viszonylag jól megy a játék, de azért még fel kell vennem a ritmust. Készülünk a jövő heti Australian Openre – mondta Fucsovics Márton. Hozzátette: három hónapja nem volt tétmérkőzése, ahogy ellenfelei többségének sem, és ez meg is látszik egyelőre a teljesítményükön.

Az MTK Budapest 28 éves teniszezője Balázs Attilával párosban is indul majd az év első Grand Slam-tornáján, de mint hangsúlyozta, mindkettejük számára az egyes lesz a fontosabb. Elárulta, hogy párostársával - mivel ő egy másik szállodában lakik - kevesebbet kommunikált az elmúlt hetekben, de Babos Tímeával tartja a kapcsolatot, olyannyira, hogy csütörtökön este egy kétórás közös edzést is tartottak.

Fucsovics tavaly egyesben a nyolcaddöntőig jutott az Australian Openen, ott a 20-szoros GS-bajnok Roger Federer búcsúztatta.

Kétszer is sikerült eljutnom itt a legjobb 16-ig, mindkétszer Federertől kaptam ki. Idén ő nem játszik, így ha ismét eljutok a nyolcaddöntőig, vele nem játszhatok. Mindig a következő meccsemre összpontosítok, most is az a célom, hogy az első mérkőzésemet megnyerjem, aztán pedig a következőt. Tehát jelenleg csak a hétfőre vagy a keddre készülök – fogalmazott a világranglista 55. helyezettje.

Forrás: MTI

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!