Atlétika
Szabó Beatrix
Közvetlen riválisunk, a Vasas látogat az Elektromos Csarnokba – ezúttal vendégként.
A K&H női kézilabdaliga 12. fordulójában fontos rangadó vár csapatunkra: a Vasas SC-t látjuk vendégül az Elektromos Csarnokban. Golovin Vlagyimir együttese legutóbb az Audi Arénában lépett pályára, ahol – helyenként biztató játékkal – tízgólos vereséget szenvedett.
– Amit előzetesen megbeszéltünk, azt többnyire meg is tudtuk valósítani. Nagyon fontos, hogy tartsuk magunkat a taktikához, ezzel a saját dolgunkat könnyítjük meg, és nálunk erősebb csapatok ellen is lehet esélyünk – értékelt Golovin Vlagyimir.
A bennmaradás szempontjából rendkívül fontos lehet a vasárnapi mérkőzés: mi öt pontot gyűjtve, a 11., míg ellenfelünk három ponttal a 13. helyről várja az összecsapást.
– Bár hazai pályán fogadjuk a Vasast, ez most mégsem feltétlenül jelent majd előnyt, mivel ők is a Tromoson játsszák a hazai meccseiket, ismerik a csarnokot – vélekedett Vova. – A Kecskemét és a Békéscsaba ellen is pontot tudtak szerezni, nagyon kellemetlen ellenfélnek ígérkeznek. Nem a legmagasabb csapatról van szó, hosszú lefolyású támadásokkal próbálják megbontani a falat, ritkábbak az átlövések.
Aki esetleg nem tud a helyszínen szurkolni a lányoknak, annak se kell aggódnia: a vasárnapi mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
– Ritkán közvetítik a meccseinket, nehéz megmondani, hogy ez milyen hatást vált majd ki a játékosokból. Mindenesetre úgy gondolom, hogy épp itt látszik majd meg, hogy ki mennyire profi: plusz motivációt kell, hogy jelentsen, hogy az egész országnak megmutathatjuk, mire vagyunk képesek.
A vasárnapi rangadón Paska Dániel és Vastag Sámuel fújja a sípot.
2018. január 28. 15:30 MTK Budapest – Vasas SC; K&H női kézilabdaliga-mérkőzés, Elektromos Csarnok (1138 Budapest, Népfürdő utca 18-20.)
Felhívjuk a Vasas SC szurkolóinak figyelmét, hogy a vendégszektorba érvényes jegyeket a piros-kék klub elővételben értékesítette. Mivel a helyszínen nincs vendégjegy-értékesítés, akinek belépője, az ne indljon el a mérkőzésre!
KÉZILABDA
Ezúton tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a Vasas számára biztosított 80 vendégbelépő még a hétfői napon gazdára talált a vasárnapi, MTK Budapest elleni idegenbeli mérkőzésünkre.
További elővételes jegyvásárlásra így nincs lehetőség, a meccs napján pedig a vendégszektorba már nem árusítanak belépőket.
A mérkőzést az M4Sport január 28-án, 15.30-től élőben közvetíti az Elektromos-csarnokból.