Kézilabda
Fekete Bozsana
Hazai pályán, a Városmajorban fogadjuk a tavalyi ezüstérmes KSC Szekszárdot. A téli pihenő után lányaink európai kupaszereplő „nagyvadat” látnak vendégül.
A 12. fordulóval tér vissza az NB I, mely az őszi menetrendet ismételve, fordított pályaválasztással folytatódik. A szezon nyitányán Szekszárdra látogatott Nagy Dóra csapata, mely októberben közel sem volt azonos súlycsoportban vendéglátójával, így alakult ki a 93-53-as tolnai siker.
Lehengerlő védekezéséről híresült el a KSC Szekszárd, Zseljko Djokics irányítása alatt azóta se talált legyőzőre. Mindössze 56,4 pontot engednek ellenfeleiknek meccsenként, és ezt a remek formát a magyar bajnokikon túl is képesek konstans nyújtani.
A Euro Cup-ban csoportjában négy győzelemmel továbbjutva, előbb a Playoff első körében kiütötték a Győrt, most pedig a legjobb 16 között várják a lengyel Wroclaw elleni oda-visszavágót.
A mieink 1-9-es mérleggel vonulhattak téli szünetre, mely ténylegesen igen rövid szünet volt a lányok számára. Már december 27-én edzésbe állt a csapat, a hétvégi találkozó előtt pedig négy napja volt készülni az NB I-es tavaszi nyitányra.
Nagy Dóra vezetőedző így foglalta össze az elmúlt hetek munkáját és elárulta előérzeteit a hétvégi meccsel kapcsolatban:
– Válogatottjaink visszatérésével öt napot tudtunk teljes kerettel edzeni az ünnepek után. Kevés időnk volt a téli szünetben – konkrétan – a Szekszárdra készülni, de az edzésmunka fokozatosan, lett egyre jobb. Szerencsére sérültjeink nincsenek, így készen állunk felvenni a kesztyűt. Az első fordulóra visszagondolva kőkemény meccset játszottunk, ami sokszor már a sportszerűtlenség határát súrolta. Abban bízom, hogy sebességben, agresszivitásban partnerei leszünk a Szekszárdnak, hogy játszunk egy jó meccset.
A mérkőzésről az alábbi linken találnak egyéb információkat!
Női kosárlabda NB I 12. forduló MTK Budapest - KSC Szekszárd Január 6. 18:00 Városmajori Kosárlabdacsarnok