Kézilabda
Szőke Szonja

Fölényes győzelem! (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.12.30 Frissítve: 2020.12.30 Kosárlabda női

Könnyedén, 82–64-re nyert a TFSE-MTK Budapest az ELTE BEAC Újbuda ellen a női kosárlabda NB I-ben.

Nincs megállás! A vasárnapi Cegléd ellen aratott diadal után ezúttal a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban három hellyel mögöttünk álló ELTE BEAC Újbuda látogatott a Városmajorba. A TFSE-MTK Budapest kifejezetten jó formában várta az újabb mérkőzést, hiszen legutóbbi három összecsapását megnyerte, és az is bizakodásra adhatott okot, hogy ellenfelünk négy vereséggel a háta mögött érkezett otthonunkba.

A találkozó eleje viszont nem úgy indult, ahogy elterveztük: az újbudaiak elképesztő pontossággal szórták a triplákat, rögtön hármat dobtak az első negyedben, amire csak Chanise Jenkins tudott válaszolni. Alisia Jenkins a mezőny legponterősebb játékosa volt, mégis a korán kialakult hatpontos hátrányunk megmaradt az első negyed végére (17–23).

A folytatásban sem lassított az ellenfél: ötven százalék körüli pontossággal dobtak, és volt, hogy már kilenc ponttal elhúztak. De Chanise Jenkins triplájával, valamint Alisia Jenkins közelijével gyorsan visszajöttek a meccsbe a mieink. Boros Berta hárompontosa is jókor jött, csakúgy mint Bernáth Réka pontja, de az egész meccsen remekül játszó Alisia Jenkins triplája kellett ahhoz, hogy először átvegyük a vezetést. Jóllehet, a BEAC Újbuda újból magához ragadta, így egypontos hátránnyal vonulhattunk a nagyszünetre (39–40).

A harmadik etapban viszont óriásit fordult a mérkőzés képe. Alisia Jenkins mellett főleg Bernáth Réka gondoskodott arról, hogy néhány perc alatt tízpontos előnyt kovácsoljon a csapat. És ez csak tovább nőtt, az utolsó negyedre tizenhárom pontra duzzadt (61–48). Az ellenfél nem tudott mit kezdeni a mieink támadó játékával, és csupán nyolc pontot szerzett a játékrészben, ami pedig a védelmünket is dicséri.

Persze, még nem dőlhettünk hátra, hiszen sok mindenre elég egy negyed. A BEAC Újbuda sem adta fel, két triplával jelezték, még nincs vége. Magyar Bianka tanítványai azonban magabiztosan játszottak, és több remek egyéni teljesítménnyel fölényes, 82–64-es győzelmet arattak.

TFSE-MTK BUDAPEST–ELTE BEAC ÚJBUDA 82–64 (17–23, 22–17, 22–8, 21–16)
Alisia Jenkins 30/6, Bernáth Réka 19/3, Chanise Jenkins 12/6, Nevana Markovic 12, Boros Berta 3/3, Katona Szidónia 2, Herman Aliz 2, Németh Alma 2.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!