Fischer, Szpasszkij, na meg a pillangóhatás (LAPSZEMLE)

Ezen a szombaton Kállai Gábor a sakktörténelem egyik legnagyobb alakját idézi elénk, akinek kalandos élettörténete több ponton is kapcsolódik Magyarországhoz.

Maradj otthon, és sakkozz! címmel folytatódik a rovat, amelyet Kállai Gábor nemzetközi nagymester jóvoltából indított az Utanpotlassport.hu szerkesztősége. A kényszerű bezártságban bizonyára üdítő olvasmányélménnyel szolgálnak mind a fiataloknak, mind a szülőknek azok a történetek, amelyeket a 2002-ben ezüstérmes sakkolimpiai csapat kapitánya, a Testnevelési Egyetem mesteroktatója, az MTK Budapest sakkszakosztályának elnöke és vezetőedzője oszt meg az olvasókkal.

– Már jóval több, mint ötven éve sakkozom. Az MTK-VM-ben kezdtem, egyik első mesterem Szabó László háromszoros világbajnokjelölt volt. Első tanítványom negyven éve Polgár Zsuzsa, későbbi sakkvilágbajnoknő lett. Szeretem a sakkozás múltját, rengeteg sztoriját. És szeretem a sakkozás jelenét és jövőjét is, melynek már nem csak mi, emberek vagyunk a részesei, hanem a mesterséges intelligencia is a szereplője. Ezekről a múltbeli és jövőbeli történetekről szeretnék mesélni. Remélem, velem tartanak, és így segíthetek kicsit színesebbé tenni az otthoni napokat.

Úgy 1990 nyarának elején jártunk. A sakk-könyveim előtt álltam elgondolkodva. Zita, tehetséges tinédzser tanítványom kért tőlem a vakációra egy könyvet. Melyiket is adjam? Nem sejtettem, hogy a választásom pillangóhatásként elképesztő események láncolatát indítja el…

Az ujjaim – végigzongorázva a polcon – végül a Fischer és Szpasszkij című könyvön állapodtak meg. Fischer minden idők legnagyobb legendája volt, lenyűgöző játszmákat alkotott. Azonban váratlanul és azóta is megmagyarázatlanul alighogy világbajnok lett Szpasszkij ellen 1972-ben, visszavonult, és teljesen eltűnt az emberek szeme elől.

Zitát teljesen elvarázsolta és fellelkesítette Fischer stílusa. Mint amolyan naiv rajongó, levelet írt a bajnoknak, de miután nem tudta, hova küldje, így azt az amerikai sakkszövetségnek címezte. Telt-múlt az idő, és természetesen semmi sem történt. Karácsony napján egyszer csak megcsörrent a telefon. Idegen hang szólt a vonal túloldalán: – Hi, I am Bobby! – Oké, hogy Bobby, de miféle Bobby? – kérdezte Zita. – Hát Bobby Fischer!

A semmiből, a Föld túloldaláról Zita őszinte levele előcsalogatta a rejtekéből a bajnokot! Aki meghívta magához Amerikába a lányt, és attól kezdve felgyorsultak az események. Zita unszolására, közbenjárásával és segítségével Fischer megint hajlandó volt asztalhoz ülni. Mégpedig újra Szpasszkij ellen! Így az 1972-es meccsük huszadik évfordulóján Szerbiában újra összecsaphatott a nyugati és a keleti világ sakkreprezentánsa. A nagymesterek minden idők legmagasabb díjazásáért küzdhettek, ötmillió dollárt osztottak szét, aminek a kétharmada került az amerikai győzteshez. A meccs úgy zajlott le, ahogyan két évtizede abbamaradt, Fischer sikeréhez kétség sem férhetett.

Fischer nem sokkal később Magyarországon töltött néhány évet. Barátságuk Zitával időközben meggyengült, majd az amerikai odébbállt, és korán, 64 éves korában elhunyt. Zitától jókora késéssel, de visszakaptam a kölcsönadott könyvemet.

A pillangó meglengette a szárnyát, különös vihart kavart, ami bár elült, eközben mégis gazdagabb lett a sporttörténet egy kivételes, ötmillió dolláros sztorival.

Ezt olvastad már?