Karate
Hárspataki Gábor

Fáradt, de optimista a csapat

Publikálva: 2015.04.21 Frissítve: 2015.04.21 Kézilabda

Fáradtak a csajok, de ez jó jel – mondta mosolyogva Tímár Csaba, masszőr az edzés előtt fél órával. A szikrázóan napos kedd reggel már a csarnokban találta a női kézilabdázókat, akik a szombati, Vác elleni mérkőzésre készülnek Vovával, azaz Golovin Vlagyimirral, akit szűk két hete neveztek ki a csapat élére. Tét a bennmaradás.

– Másfél hete dolgozunk együtt, és mindenkiről tudom, hogy milyen állapotban van – kezdte a vezetőedző. – Lassan kezdik megérteni, hogy mit akarok védekezésben és támadásban. A fáradtság jogos, hiszen megdolgoztattam őket, de erre szükség volt, mert erőnlét nélkül nincs miről beszélni...

Közben már a bemelegítést végzik a lányok. Jó a hangulat, nincs morgolódás, senki nem panaszkodik a megnövekedett terhelésre, hiszen mindannyian tudják, hogy már csak sorsdöntő mérkőzéseik lesznek, hiszen a rájátszás első meccsét, a Mosonmagyaróvár ellen – hazai pályán – elvesztették.

– Szépen dolgoznak a lányok – folytatta Vova. – Bízom benne, hogy szombaton, Vácon bizonyítani fogják, hogy nem volt elvesztegetett idő az elmúlt tíz nap.

Elbeszélgetünk az ellenfél játékosairól, akik az edző szerint egyre jobbak.

– Ez nem az a mérkőzés lesz, mint amelyen az MTK – októberben – 29-25-re legyőzte a Magyar Kupában a váciakat úgy, hogy ők voltak otthon. Sérültjeik felépültek, a mieink nem. Balogra és Törökre nem számíthatok.

Érződött a szakemberen, hogy nem mentségeket keres, hanem csapatot, felállást, játékost, taktikát, mely és aki(k) alkalmas(ak) arra, hogy bebizonyítsák, megmutassák, hogy ennek a csapatnak nem a 11. helyen kellett volna végeznie az alapszakaszban, és igenis megérdemli, hogy az NB I-ben maradjon.

Ipress center-Vác - MTK Budapest – rájátszás a 9-12. helyért
április 25. szombat 18:00 Városi Sportcsarnok Vác Bán Márton út 3.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!