Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Ezúttal mi hengereltünk

Publikálva: 2016.05.16 Frissítve: 2016.05.16

Debrecenben ellenfelünk, Törökbálinton viszont mi győztünk simán. A valós erőviszonyok az eredménynél kiegyenlítettebbek.

Az MTK Törökbálint férfi kosárlabdacsapata az NB I/B rájátszásában az 5-8. helyért a debreceniek ellen meccsel. A két győzelemig tartó párharc első összecsapásán vereséget szenvedett a kék-fehér alakulat, amiről IDE kattintva találnak részleteket.

A péntek esti, második találkozón feltétlenül nyernie kellett Szarvas Gábor fiainak, hogy kiharcolják a harmadik etapot. Tudták ezt játékosaink is, és visszavágtak a cívisvárosban elszenvedett vereségért.

MTK Törökbálint – Debreceni EAC  95-62 (29-11, 16-16, 25-17, 25-18).

Törökbálint, 150 néző

Óriási lendülettel kezdte csapatunk a mérkőzést, miközben ellenfelünknek ezúttal nem ment a dobás. Alig telt el hat perc, és már 17-7-re vezettünk. Utána jött két vendégkosár (17-11), de a negyed utolsó három percében már csak hazai pontok születtek (29-11). Bihari Máté már ekkor tizenegy pontnál tartott.

Konszolidáltabb második játékrész következett, aminek végére nem változott az első etap után beállt tizennyolc pontos különbség (45-27).

A nagyszünet után is Bihari révén kezdtük a pontgyártást. Három perc elteltével, Trepák Zoltán kosara után már huszonhárom pont volt a csapatok között (53-30). Ekkor elkezdtek jobban beesni a debreceni dobások, elsősorban Nagy Botond és – a montenegrói korosztályos válogatottban is megfordult – Filip Patkovic révén, de Horváth Kristóf két triplájával, illetve Jakab Péter, Baross Kristóf és Mészáros Bence pontjaival tartottuk a különbséget. Sőt, az utolsó két percben még tovább nőtt az előnyünk (70-44).

Hét perc volt hátra, amikor Mészáros triplájával harmincpontosra nőtt a fórunk (80-50). A legnagyobb különbség Boinitzer Dávid két kosara és Mészáros hármasa után alakult ki, ekkor már harmincöt ponttal vezettünk (94-59).

Felettébb dicséretes, hogy a múlt heti harmincpontos vereségünk után felállt csapatunk a padlóról, és harminchárom pontos győzelemmel vágott vissza a Debrecennek.

A két jó csapat párharcában egyik eredmény sem tükrözi a valós erőviszonyokat, úgy gondoljuk, hogy az együttesek közel hasonló játékerőt képviselnek. Az alapszakaszban elért jobb helyezésének köszönhetően a két győzelemre menő párharc döntő találkozója vasárnap, 18 órakor Debrecenben lesz. Reméljük, hogy nem lejt majd a hazai pálya, és a játékosok teljesítményén múlik majd, ki nyeri a harmadik meccset.

Szarvas Gábor, vezetőedző (MTK Törökbálint): – Értetlenül álltam a salgótarjáni negyvennégy pontos és a debreceni harmincpontos vereségünk után, épp oly értetlenül, mint a mostani harminchárom pontos győzelmünk után. Hogyan lehet szűk egy hét alatt két csapat teljesítménye között hatvanhárom pontnyi a különbség? Azt hiszem, erre csapatunk „szíve” a válasz. A mostani mérkőzésre sem tudtunk a szokásos szinten felkészülni, így a nagyarányú győzelmünk a pályára lépők önbecsülésének köszönhető. Két vereség után megmutatkozott játékosaink sportemberi nagysága. Külön öröm volt számomra Bihari Máté energikus játékát látni, emellett nagyon örülök Mészáros Bence teljesítményének is. Úgy érzem, a csapat önbizalma a helyére került, képesek vagyunk megnyerni a harmadik mérkőzést Debrecenben.

További részleteket ITT és ITT találnak!

Hajrá, srácok!

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!