Kajak-kenu
Hofer Bianka

Ezüsteső

Publikálva: 2014.08.22 Frissítve: 2014.08.22 Kézilabda

Három ezüstérmet nyertek a kézilabdázók a világ egyik legjelentősebb utánpótlás-tornáján. 20 országból 165 csapat vett részt a XIV. Cell Kupa küzdelem sorozatán Veszprémben. Köztük olyan e sportágban egzotikus országok sportolói, mint Algéria, Etiópia vagy Kongó.

Íme a beszámolók korosztályonként:
 
GSE U12
A „kicsik” a 2002-es korcsoportban játékukkal meggyőztek mindenkit arról, hogy összeszedett csapatmunkával, küzdeni akarással igenis le lehet győzni még a legerősebbnek hitt ellenfelet is. Az Ikervárral, a Szombathellyel vívott sikeres küzdelem után a kupadöntőben, az aranyéremért az Éles Kézilabda-suli játékosaival mérték össze tudásukat. Az első félidőben vezettek, de sajnos a második félidőben az ellenfél megtörte védelmüket. Nem szomorkodott senki az ezüstérem láttán, hiszen az öt nap alatt nyújtott kiemelkedő teljesítményük mindenkit meggyőzött arról, hogy megérdemelték a sikert.
GSE U14
A „közepesek” a 2000-es korosztályban indultak, jórészt fiatalabb, 2001-es, 2002-es születésű játékosokkal, ennek ellenére veretlenül haladtak a csoportmérkőzéseken és elődöntőn át a fináléig. Az aranyéremért folytatott összecsapáson minden erőfeszítés ellenére a tapasztaltabb ASI játékosai bizonyultak erősebbnek, a 14 évesek pedig nem érdemtelenül szerezték meg az ezüstérmet, mert fiatalabbként magasabb korosztályban is bizonyították rátermettségüket és tudásukat.
 
MTK U16
Az MTK ’98-as fiataljai új tagokkal bővült csapatot alkottak, az újonnan érkezettek pedig megmutathatták tudásukat és tanúbizonyságot tehettek kitartásukról, tenni akarásukról. A Podgoricával vívott csoportmérkőzésig veretlenek voltak. Csupán egyetlen egy góllal tudta legyőzni őket a montenegrói egyesület, melynek játékosai visszaélve testi erőfölényükkel nagyon durva, fizikálisan, mentálisan megterhelő játékot mutattak. ’98-as lányaink ezzel az élménnyel megerősödve harcoltak tovább, de sajnos a Vesnyaki Moszkva csapata jobbnak bizonyult. A helyosztón a Fylkir csapatával folytatott küzdelemben viszont az MTK-sok  voltak jobbak, így az 5. helyet szerzeték meg.
 
MTK U21
Nem indult U18-as korosztály, így a ’96, ’97-es születésű lányok a 21 évesek kategóriájában versenyezhettek. Fiatalságuk ellenére, nagyon meggyőző és gyors kézilabdát játszottak. A csoportmérkőzéseken csak Mosonmagyaróvár junior csapatától kaptak ki, akikkel a kupadöntőben az aranyéremért is harcba szálltak. A lányok mindent megtettek a győzelemért, de a fizikálisan erősebb ellenfél megtörte játékukat, így az ezüstérmet sikerült megszerezni, amivel példát mutattak a az alsóbb korosztályok sportolóinak arról, hogy az edzésen végzett kemény munka meghozza a várt eredményt.
 
Az összes eredmény ITT.
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!