Atlétika
Krizsán Xénia
A racicei evezős világbajnokság ötödik versenynapján ismét Galambos Péteréknek és Bácskai Mátééknak szurkolhattunk, akik a „C/D” elődöntőben voltak érdekeltek.
Bácskai Máté kétpárban Ács Kristóffal féltávnál a második volt, centikkel a harmadik horvátok elött, kevéssel a vezető írek mögött. Ötszáz méterrel a cél előtt viszont már egyértelmű lemaradással volt harmadik a magyar hajó, amely jó hajrával tudta visszaverni a kínai és osztrák hajó támadását. A Bácskai, Ács egység 6:40.48 perccel végzett harmadikként, „C” döntőjükre vasárnap délelőtt kerül sor, így a 13. helyért fognak küzdeni.
A Galambos Péter, Tamás Bence könnyűsúlyú kétpár számára féltávnál még reális lehetőség volt a továbbjutásra, mert az ötödik helyen jöttek, de közel együtt volt a mezőny. Az előttük haladó négy hajó tudott gyorsítani a táv második részén, a magyar viszont nem, így 1500 m-nél már eldőlt, hogy nem végeznek az első háromban. A magyar hajó 6:46.52 perces eredménnyel lett ötödik, és szombat délelőtt, a „D” döntőben zárja majd világbajnoki szereplését, ahol a 19. hely lesz a tét.
Forrás: MTI, fotó: Magyar Evezős Szövetség