Atlétika
Kulunics Vince

Evezés: a félmaraton is kipipálva

Publikálva: 2023.11.23 Frissítve: 2023.11.22 Evezés

Klasszis evezősünk, Galambos Péter a szezon végeztével a SPAR maraton után Siófokon a félmaratont is abszolválta.

Egyesületünk nagyszerű sportolója, így értékelte a novemberi eseményt:

– 2015-ben nyeremény-nevezésnek köszönhetően tudomást szereztem erről a novemberi futóverseny-hétvégéről. Az akkori élményeknek, no és a Balaton szeretetének hatására, azóta minden évben részt veszek az eseményen.

Bevallom, az egy hónappal ezelőtti budapesti maraton rendesen kifacsart mentálisan. Azóta az evezős edzésekbe is visszaálltam, így a futásról lekerült a hangsúly. Ennek köszönhetően mindössze öt alkalommal húztam futócipőt a maraton óta, zömmel evezés utáni levezető kocogások keretében. Pont emiatt nem is támasztottam magammal szemben nagy elvárásokat. Élvezni akartam.

Viharos, hideg szél fogadott minket Siófokon. Szándékosan hátrébb rajtoltam, és óvatosabban kezdtem. Az első kilométereken megtaláltam a saját tempómat, és ráakaszkodtam az egyik gyorsabb csoportra, akikkel majdnem féltávig elfutottam.

A tópartra érve megkaptuk arcunkba az oldal-ellenszelet. Olyan erősen fújt, hogy az általa gerjesztett hullámok a lábunkat mosták. Ezek a körülmények számomra nem okoztak gondot, sőt ezt kihasználva még el is léptem a többiektől.

Ritmust váltottam és megkezdtem a felzárkózást a távolabb lévő háromtagú csapathoz. Az utolsó kilenc kilométert már együtt kezdtük meg, és párszor erősen kellett kapaszkodnom, hogy ne maradjak le.

Teltek a méterek és sikerült tapadnom, így jó esélyem nyílt ismét, amikor a Balaton partjára értünk. Ugyanúgy, mint az első körben, hirtelen én lettem a „leggyorsabb” és ezt kihasználva elléptem az utolsó három kilométeren, megnyerve a kis privát versenyünket.

Az időm 1 óra 19 perc és 52 másodperc lett!  Ezzel abszolút a 14., korcsoportomban a második helyen zártam.

A verseny különlegessége, hogy újra közösen futottunk félmaratont sportpszichológusommal Varga Attilával, aki 11 évvel ezelőtt fertőzött meg engem a futás szeretetével.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!