Kézilabda
Szőke Szonja

Esport: utolsó fordulók és tavaszi döntő

Publikálva: 2022.06.17 Frissítve: 2022.06.17 eSport

FIFA csapatunk a legjobb négybe kerülne, Endrődi Dominik lezárja szezonját, Rocket League játékosaink pedig a tavaszi nagydöntőn vesznek részt.

FIFA Pro Clubs:
 
Június 19-én, vasárnap a Magyar Pro Clubs Bajnokság utolsó játéknapján lépünk pályára. Az előző négy mérkőzésünkön elszenvedett vereség miatt a hatodik helyet foglaljuk el a tabellán 31 szerzett pontunkkal, így a negyedik hely megszerzéséhez is két nyertes találkozó, illetve a vetélytársak botlása szükséges.
 
Hajdúnánás FK - Goolasso – MTK Budapest Esport 21:00
 
Az egykor kupadöntőt megjáró együttes az előző kiírásokhoz hasonlóan ismét a középmezőny tagja. Erőssége az élcsapatok elleni, kontratámadásokra alapuló játék, aminek köszönhetően a szezon folyamán legyőzte többek között a HELL Honvéd és a TrollFoci-Hálószaggató együttesét is.
 
MTK Budapest Esport – Fertőszentmiklós eSport 21:30
 
Vetélytársunk jelenleg a 10., osztályozót érő helyet foglalja el tizenhét szerzett pontjával.
 
A tabella állása IDE kattintva tekinthető meg, a találkozókat pedig az MTK Budapest Esport YouTube csatornán közvetítjük.
Rocket League:
 
Június 17-én kezdődik a Spring  torna Nagydöntője, ahol a "B" jelű kvartettbe kerültünk. Az alábbi ellenfelekkel kell megküzdenünk a továbbjutásért a két napon:
  • Exhelp Gaming (június 17., 20:30)
  • Spirit Gaming (június 18., 18:00)
  • Future Esports (június 18., 20:15)

A június 19-ei rájátszásba a csoport három legjobbja kerül, a csoportelső ráadásul rögtön az elődöntőkbe kvalifikálja magát. A hétvége összecsapásai a Hungarian Rocket League Tournaments twitch csatornáján lesznek követhetők.
 
Szimulátor:
 
Az ezüst liga elmaradt futamát pótolja Szaúd-Arábiában. Az előző körben már eldőlt a bajnok kiléte, így a liga további helyezéseinek végleges elosztásáért zajlik majd a harc.
 
Szakosztályunk támogatója:
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!