Kézilabda
Koronczai Petra
FIFA csapatunk kettős vereséget szenvedett a bajnokságban, Gódor második helyen végzett az Európa-bajnokság selejtezőjén, Endrődi pedig megpördült Abu-Dzabiban.
FIFA Pro Clubs:
Június 12-én, vasárnap a Magyar Pro Clubs Bajnokság tizedik játéknapján léptünk pályára, amikor az éllovas Puskás Akadémia mellett a szezon második felében a pontokat szorgalmasan gyűjtő és sereghajtóból középcsapattá váló Grosics Alapítvánnyal mérkőztünk meg.
Grosics Alapítvány Esport – MTK Budapest Esport 2-0
A stabilitásáról ismert védelmét tovább erősítette vetélytársunk, amely meg is alapozta sikerét, hiszen kapott gól nélkül teljesítette a kilencven percet. Magas karakterrel játszó támadója, Ács pedig két alkalommal is be tudott találni, ezzel biztosítva a három pontot.
MTK Budapest Esport – Puskás Akadémia Esport 0-5
Vetélytársunk bajnokhoz hű játékkal lépett pályára. Válogatott támadója, Stelcz ismét remekelt, aki az aranyérem mellett a gólkirályi címre is pályázik.
Az utolsó játéknapot megelőzően a hatodik helyet foglaljuk el a tabellán.
FIFA 1v1:
Gódor Donát és Majorosi Krisztián képviselte együttesünket a PlayIT-en megrendezett, az eFOOTBALL-válogatottságért zajló versenyen. Majorosi Krisz a második körben került alsó ága, ahol Gogetinho elleni győzelmét követően csapattársa ejtette ki. Gódor egészen a döntőig jutott, ahol Varga Bendével szemben alulmaradt, így éppen lemaradt a válogatott pozícióról.
Szimulátor:
Június 13-án, hétfőn a Hungarian e-Sport Series ezüst kategóriája Endrődi Dominik részvételével Abu-Dzabiba látogatott. A futamon a kilencedik rajthelyről indulhatott szimulátorosunk, aki hat tizeddel maradt el a pole pozíciótól. A futamon egészen a harmadik helyig küzdötte fel magát Endrődi, amikor bejött a biztonsági autó. Az újraindítás után egészen a tizedik pozícióig esett vissza, miután vetélytársával összeért, és megpördült.
Szakosztályunk támogatója: