Endrődi Dominik célfotós befutót követően lett második, két csapattal indultak Rocket League játékosaink a nemzeti selejtezőn, Horváth Gábor pedig nagyszerű hétvégét teljesített a FIFA23 Weekend League-ben.
Simulator Racing Team
Október 5-én, szerdán ült volán mögé Endrődi Dominik (Ferrari) a
Hungarian E-sport Series negyedik fordulójában. A Miami Nagydíj 2022-ben csatlakozott a Forma1-es versenynaptárba, így a versenyzők az idei szoftver megjelenésével ismerkedhettek meg az új aszfaltcsíkkal. A
futamon pole-ból indulhatott Endrődi, miután háromtizedes előnyt autózott ki az időmérőn, majd a rajtot követően egészen a kerékcseréig az élen haladt. A keményebb keverékű abroncsokon azonban megpördült, és értékes másodperceket vesztett és egészen az ötödik helyig esett vissza. Felzárkózása sikeresnek bizonyult, hiszen egészen a második helyig lépdelt előre, amikor az utolsó körben a győzelemért előzte a címvédő HexBencét (RedBull). Vetélytársa viszont a belső íven tudott maradni az utolsó kanyarban és mindössze méterekkel a kockás zászló előtt visszavette a vezetést.
Endrődi Dominik értékelt:
‒ Örülök az eredményemnek, és reméljük hasonló helyezéseket tudok elérni a jövőben is. A Japán (Szuzuka) Nagydíj a következő, szeretem a pályát, így nagyok az elvárásaim a futamra.
A pontvadászat október 12-én, azaz ma este folytatódik.
Rocket League
A
WiLD Multigaming és az MTK Budapest White csapata jutott tovább az
EMEA Predator League 2022 magyarországi első selejtezőjéről. A Rocket League Predator League 2022 három szakaszból álló sorozat, két nemzeti selejtező, egy nemzeti rájátszás és az EMEA nemzetközi rájátszás alkotja. A két hazai selejtezőből két-két csapat kvalifikálja magát a nemzeti rájátszásba, ami az EMEA rájátszásban résztvevő nemzeti bajnok kilétét dönti el.
A torna menete:
- Nemzeti selejtező #1: október 8.
- Nemzeti selejtező #2: október 23.
- Nemzeti rájátszás: november 12.
- EMEA rájátszás: november 20.
Játékosaink két csapattal indultak a tornán, ahol a fehér hármast Juhász "Mateos" Máté, Zubor "Gogi" Ádám és a vendégjátékosként visszatérő Bartha "CokeHUN" Zoltán (
Future Esports And Media) alakította, a kékeknél pedig Yem "Richmond" Richárd, Hoós "Shadix" Roland és a szintén vendégjátékos holland Slendermoss gurult pályára.
Fehér csapatunk egészen a fináléig menetelt, amivel kvalifikálta magát a nemzeti rájátszásba. Kék játékosaink a harmadik körben szenvedtek vereséget a szintén továbbjutó WiLD Multigaming ellen. Az október 23-i selejtezőn szintén két csapat juthat be a nemzeti rájátszásba, így kék csapatunknak is van még esélye.
FIFA 1v1
1v1-es játékosunk,
Horváth Gábor az Ultimate Team kompetitív játékmódjában, a húsz mérkőzésből álló Weekend League-ben ért el tizenkilenc győzelmet, ami kiemelkedő eredmény.
Hétvégi szereplését maga a játékos értékelte:
‒ Többnyire működött az a játék, amit szerettem volna. Ennek ellenére volt egy-két olyan mérkőzés, ahol úgy éreztem, hogy ez nem az én meccsem lesz. Kimaradtak a nagy helyzetek, de végül szerencsére egyet kivéve ezeknek mindegyikét sikerült megnyernem. Kilenc nyert párharcnál álltam, amikor erős ellenféllel kerültem szembe, és sajnos a kilencvenedik percben jött tőle az egyenlítés. Ahogy ez lenni szokott ilyenkor, a tizenegyesekben is alulmaradtam. Sajnálom, hogy nem jött össze a hibátlan hétvége, de a jelenlegi csapatommal ez is egy remek eredmény.
Szakosztályunk támogatója: