Karate
Hárspataki Gábor

Esport: Kovács Dániel visszavonul

Publikálva: 2022.09.07 Frissítve: 2022.09.07 eSport

FIFA Pro Clubs csapatunk hátvédje 2020 tavaszán csatlakozott szakosztályunkhoz, majd első teljes szezonjában rögtön triplázott. A biztos lábú védő elől is számos találatot jegyzett, egyik gólja a HPCL Magyar Kupa aranyérmét jelentette.

2020 tavaszán, a nyolcadik HPCL szezon hajrájában érkezett Kovács Dániel, aki ekkor szabadúszóként tevékenykedett. Egyéni játékosként a FIFA széria számos epizódjával már játszott, mellyel sikerült komoly tapasztalatot gyűjtenie. A csapatban való debütálását mégis egy év játék nélkül töltött idő előzte meg. Bemutatkozása a Queens Park Rangers elleni Európa Liga összecsapásra esett, ahol többek között az akkori háromvédős rendszer következtében 5-2-re nyert vetélytársunk összetettben (2-3, 0-2). Kovács ennek ellenére üde színfoltja volt a párharcnak, így hamar beverekedte magát a kezdő tizenegybe, ahol a szezon végére Fehér Bálinttal ketten maradtak belső védők az időközben megváltozott négyvédős formációban.

Karaktere az átlagnál alacsonyabb, mozgékonyabb felépítéssel rendelkezett, így sok labdát fülelt le a támadók elől. A fejesek így sem jelentettek neki problémát, mert védőtársával leosztották a feladatokat, így azt is, hogy kinek kell a potenciális fejelőket megállítani a pontrúgásoknál. A két karakter egymás gyengeségét ellensúlyozta, így az alacsonyabb Kovács ügyelt a hosszabb indításokra, illetve a támadó játékosok felügyelete is rá hárult. A megfelelő munkaleosztásnak köszönhetően az egyik legjobban védekező csapattá válhattunk.

2020-ban az új támadók érkezése a biztos védelem mellé még eredményesebb játékkal párosult, így a hazai sorozat mindhárom aranyérmét bezsebelhettük (Magyar Bajnokság, Szuperkupa, Magyar Kupa). A sikert tovább tetézte, hogy a magyar bajnokság történetében első csapatként ünnepelhettünk triplázást a 2020/21-es őszi szezonban. Kovács ráadásul góllal járult hozzá a HPCL Magyar Kupa 1-0-s sikeréhez.

A hátvédsor megbízhatósága a következő szezonban is mindössze pár alkalommal ingott meg, azonban a támadóharmadban lévő váratlan távozások és az ezt követő góltalanság a negyedik helyig sorolta vissza sokáig listavezető csapatunkat. A FIFA 22 szoftverén a legsikeresebb évét zárta gólok tekintetében, hiszen többek között a TrollFoci-Hálószaggató és a Fertőszentmiklós csapata ellen is eredményes volt. 

2022 júliusában egyéniben is a kamatoztatni tudta kvalitásait, így a HUNESZ Masters havi döntőjére is kvalifikált, miután a selejtezőben a második helyen zárt. Alázatossága és pozitív személyisége könnyen kedvelhetővé tette az „öltözőben”. Játékosunk öt serleggel fejezheti be karrierét, így két és fél alatt mindent elért, ami hazai szinten elérhető Pro Clubs játékmódban.

Kovács az alábbi kupákat emelhette magasba karrierje során: 
- HPCL 1x 
- HPCL Magyar Kupa 3x 
- HPCL Szuperkupa 1x

Megkérdeztük Kovács Dánielt visszavonulásával kapcsolatban:

–Hogyan foglalnád össze röviden a pályafutásod?

Rövid ideig tartott, de annál sikeresebb volt. Kezdőként egyből a mélyvízben kezdtem el a karrieremet, és rögtön az első osztályban indult a pályafutásom. Külön örömöt jelent, hogy sikerült elhódítani a bajnoki címért járó serleget és a nemzetközi porondon is nagyon jól szerepeltünk minden szezonban.

–Mit tartasz karriered legszebb pillanatának?

A bajnokság megnyerését, hiszen nagyon erős volt a mezőny abban a szezonban, és meg kellett küzdeni minden egyes pontért.

Mi tette sikeressé a védelmet?

A siker kulcsa az összhangon volt, hiszen a védelemből két embert – Fehér Bálintot és Mihály Barnát – nagyon jól ismerem. Sokszor játszottunk együtt már az MTK előtt is. Czékus Bence játéka és tudása pedig megegyezik a védelem többi tagjáéval, megbízhatósága pedig a legjobbak közé emeli. Nem véletlen, hogy a válogatottat is erősítette ebben a szezonban.

Csapattársai is megszólaltak:

Czékus Bence:

Elsősorban köszönetet szeretnék mondani Daninak, mert nagyon jó volt vele együtt játszani. Sajnálom, hogy erre a döntésre jutott, mert a liga kiemelkedő védői közé tartozott. Volt, hogy épp az ő góljával, vagy épp nagyszerű védekezésével tudtunk nyerni, és mindig hozzá tudott tenni némi pluszt a játékunkhoz. További sok sikert kívánok neki minden téren!

Mihály Barna:

Danival a kupadöntő kivételével az összes meccsen egymás mellett játszottunk. Jó volt nézni, ahogy védekezett, egyszerűen nem lehetett elmenni mellette. A csapat egyik legbiztosabb pontja volt, a bajnoki címben is hatalmas szerepet játszott. A tavalyi szezonban is, amikor kulcsfontosságú megmozdulásaival segítette a csapatot: a kupadöntőn például az ő szerelése és passza kellett az első gólunkhoz. Nagyon nehéz lesz őt pótolni, élmény volt vele játszani.

Szakosztályunk támogatója:

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!