Atlétika
Krizsán Xénia
Szimulátorosunk, Endrődi Dominik és Rocket League csapatunk is harmadik helyen zárt a hétvégi versenyeken.
Szimulátor:
Május 2-án Monacóba látogatott a Hungarian e-Sport Series F1 ezüst liga mezőnye, ahol egyesületünket Endrődi Dominik képviselte. Pilótánk negyedik helyen zárt az időmérőn, ami komoly előnyt jelentett, hiszen a monacói pályán kulcsfontosságú a rajtpozíció, amelyet a futam ismét igazolt. A harminckilenc körös versenyen egy alkalommal cserélt kereket Dom, közepes keverékű abroncsával harminckét kört tett meg és harmadikként intette le a kockás zászló.
Rocket League:
Hétvégén a Hungarian Rocket League Tournaments (HRLT) második, tavaszi eseményének rájátszásában léptünk pályára. Április 30-án, szombaton 4-1-es összesítést követően jutottunk tovább az Exhelp Gaminggel szemben a legjobb négy közé, ahol másnap Future Esports csapata várt ránk. Vasárnap az első szett szoros vereségét (2-3) követően 5-2-re tudott nyerni ellenfelünk. Ezt követően hosszabbításban tudták megszerezni a harmadik pontot, majd 4-2-es sikerük döntötték el a párharcot, így csapatunknak idejekorán ért véget a hétvége. Bronzmérkőzés hiányában játékosaink megosztott harmadik helyet szereztek a Wild Multigaming együttesével.
Szakosztályunk támogatója: