Kézilabda
Koronczai Petra

Esport: Játékosaink értékelték a döntőt

Publikálva: 2021.06.26 Frissítve: 2021.06.26 eSport

A találkozót kihagyni kényszerülő Rácz Andris mellett a mindent eldöntő találatot szerző Kiss Ákos szólal meg.

Június 20-án, vasárnap megnyertük a HPCL Magyar Kupát. Rácz Andris és Kiss Ákos adott interjút. 

Rácz András

– Így a nyár elején a nyaralások megnehezítették a felkészülést, de mindenképpen szerettük volna ezt a kupát megszerezni, hiszen a bajnokságban nem sikerült címet védeni. Sok nehezítő körülmény jött még a meccs előtti órákban. Ezek között voltam én is, akinek mérkőzés előtt mondta fel a szolgálatot a PlayStation konzolja, így nem csak a virtuális pályán, de még azon kívül sem tudtam segíteni a csapatot utasításokkal. Hála az égnek segítőim (Majorosi Krisztián és Fehér Bálint) megnyugtattak, hogy nem lesz gond. Tényleg így lett. A mérkőzést végül sikerült megnyernünk, ami óriási öröm számomra, hiszen kis szépségtapasz a tavaszi bajnokságban elért eredmény után, és tökéletes lezárása így a FIFA 21-es szezonnak, ahol ezzel négy címet is sikerült bezsebelni, amiért ezúton is szeretnék gratulálni és köszönetet mondani a csapat minden játékosának.

Kiss Ákos:

– Elég vegyes érzéseim voltak a hétvége előtt, hiszen a rosszabbul sikerült szezont csalódásnak éltem meg. A hétköznapi edzéseken sem tudtam jelen lenni, így teljesen „hideg kézzel” és nem a megszokott csapattal kellett játszanunk aznap. Nem tudom, hogyan alakul a jövőm, emiatt szerettem volna szépen zárni ezt a korszakot, ha az élet úgy hozza, hogy váltanom kell. Ez, a góllal a legtökéletesebben sikerült.

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!