Kézilabda
Kekezovity Anna
Megnyertük a Hungarian Open első eseményének rájátszását.
Hétvégén, április 8-án és 9-én zajlott a Hungarian Open első eseményének rájátszása. A legjobb nyolc között játékosaink első kiemeltként – a verseny második napján – az elődöntőben csatlakoztak.
Gárdánk először a Sihuhuval folytatott küzdelmet, akik előbb az ADPS (4-1), majd a MetaTensei Esport (4-2) ellen aratott győzelmükkel jutottak el a végső négyesig. A meccsen Farkas „trolley” Márton, Tullner „Kriszcsön” Krisztián és Hoós „shadix” Roland vendégjátékosunk harcolt az ellenfél csapatával. Kapitányunk, Juhász „NrB” Norbert a rájátszásban edzőként segítette versenyzőinket. Az első mérkőzésen 4-1-re diadalmaskodtunk a Sihuhu felett.
A szezonban először a döntőben találkoztunk második riválisunkkal, a Budapest Five-val, akik ezt megelőzően a The Team felett arattak 4-3-as győzelmet. A rangadóra játékosaink teljes erőbedobással érkeztek, így a döntőt 4-2-es győzelemmel zártuk és indítottuk ezzel a 2023-as szezont.
Játékosaink, Farkas Imre Márton és Tullner Krisztián a következőképpen emlékeznek vissza az eseményre:
– Mit gondoltok, mi kellett a győzelemhez?
„trolley”:
– Másik játékstílust próbáltunk ki, ami sokat segített, illetve aznap a szerencse is mellénk állt.
„Kriszcsön”:
– Tudtuk, hogy erős küzdelem lesz, hiszen eddig mindig alulmaradtunk a Budapest Five ellen. Ahhoz, hogy nyerjünk, fejben erősnek kellett lennünk és a meccs végéig küzdöttünk.
– Hogyan készültetek fel a megmérettetésre?
„trolley”:
– Jól kialudtuk magunkat, és a meccsek előtt még gyakoroltunk, hogy biztos a legjobb formánkat mutassuk a versenyen.
„Kriszcsön”:
– Meccs előtti napon kielemeztük az ellenfél játékát és gyakoroltuk, hogyan tudnánk megfogni őket.
– Hogy éreztétek magatokat játék közben?
„trolley”:
– Végig nyugodtak maradtunk, megbeszéltük a hibáinkat és próbáltuk azokat kijavítani. Összességében nagyon jól éreztük magunkat és reméljük, hogy a legközelebbi eseményt is hasonló eredménnyel zárjuk.
„Kriszcsön”:
– Meccs végéig magabiztosak voltunk, hittünk a győzelemben és ez látszott is a játékunkon.
Az élő közvetítés az esemény Twitch-csatornáján nézhető vissza.
Szakosztályunk támogatói: