Kajak-kenu
Korisánszky Dávid
A sereghajtóval döntetlent játszottunk, a harmadikat sikerült legyőznünk.
Február 19-én, vasárnap a Magyar Bajnokság hatodik játéknapján léptünk pályára, a Vasas és a Live4eSport gárdájával találkoztunk.
Vasas SC GLT–MTK Budapest 0-0
A találkozó kiélezettségét bizonyítja, hogy a kilencven perc legtöbb mutatóban kiegyenlített számokat hozott. Csapatunk valamivel veszélyesebb tudott lenni, és a labdát minimálisan nagyobb arányban birtokolta, gólt azonban nem tudott szerezni.
Legközelebb a gólhoz Juhász révén jutottunk, aki szinte a tizenhatos vonaláról vette célba a kapu rövid felső sarkát, kísérlete azonban a kapufáról vágódott le.
Live4eSport–MTK Budapest 0-2
Vetélytársunkkal utoljára az előszezon döntőjében találkoztunk, amikor nyerni tudtak. Ezúttal sikerült nekünk irányítanunk a találkozót, és összesen tíz alkalommal próbálkoztunk.
Az áttörést Gódor váratlan gólja hozta, aki ismét bizonyította leleményességét. Mihály indította a jól bemozgó Juhászt, aki örzőjével együtt elesett az érkező kapusban. Támadónk jókor járt jó helyen, és a megüresedett kapuba lőhetett. Az előnyt Juhász növelte, aki a kapust kicselezve talált be.
A fordulóban szerzett négy pontunkkal visszaestünk a hatodik helyre.
Szakosztályunk támogatója: