Tenisz
Gálfi Dalma
Magabiztos győzelemmel hangolt a vasárnapi derbire az MTK Budapest női röplabdacsapata.
MTK Budapest – TFSE 3-0 (14, 10, 14)
Vezette: Horváth, Mezőffy
MTK Budapest: Szűcs K. 8, Lakatos E. 12, Hackl 14, Lutter 4, Papp O. 5, Petőváry 6
Csere: Tímár E. (liberó), Lesi, Kilyénfalvi 1, Zolnai 4, Horváth Z., Deli
Vezetőedző: Alberto Salomoni
TFSE: Neizer, Horváth P. 6, Hegedűs A., Molnár A. 5, Tóth E. 7, Ostorházi 5
Csere: Dobrovits (liberó), Szalma 5, Németh N., Körmendi, Karácsonyi 1
Vezetőedző: Németh Lajos
A női röplabda NB I kilencedik fordulójában az MTK Budapest az utolsó előtti helyen álló TFSÉ-t látta vendégül a Városmajorban. Sérülés miatt nem léphetett pályára a vendégeknél Benkó Bettina, aki tavaly még a hazaiakat erősítette.
A találkozó nem egészen úgy indult, ahogy Alberto Salomoni remélte: az olasz szakembernek 0-4-es állásnál kellett időt kérnie, hogy felrázza tanítványait. Ez olyannyira sikerült neki, hogy a második technikai szünetben már a kék-fehérek vezettek kilenc ponttal, többek közt Tímár Edit önfeláldozó mentéseinek köszönhetően. Az i-re végül Lakatos Enikő blokkja tette fel a pontot, magabiztosan nyertek a hazaiak (25-14).
A második játszma kiegyenlített játékot hozott, nagyjából az első technikai szünetig, majd Petőváry Panni nyitássorozatát követően ismét le tudta rázni ellenfelét az MTK Budapest. A mérkőzés során 14 pontig jutó Hackl Szilvia vezette kék-fehéreknek mindössze 17 percre volt szükségük, hogy behúzzák a második szettet, amelyet végül Lutter Liza ásza zárt (25-10).
A harmadik játszma is a hazaiak dominanciájáról szólt, hiába kért időt 6-1-es állásnál Németh Lajos, a percek múlásával egyre csak nőtt Alberto Salomoni együttesének előnye. Ennek tudatában – és talán már a vasárnapi meccsre való tekintettel – az olasz szakember igyekezett mindenkinek lehetőséget adni. Bár a hajrához közeledve kicsit kiengedtek a hazaiak, még így is simán nyerték a harmadik szettet, és így a találkozót is. Az utolsó pont épp az egyik csereként beálló játékos, Zolnai Vanda nevéhez fűződött (25-14).
Ez azt jelenti, hogy az MTK Budapest jobb szettarányának köszönhetően megelőzte az ugyancsak 21 pontot gyűjtő Nyíregyházát, így a harmadik helyről várhatja a vasárnapi találkozót.
Alberto Salomoni: – Az első négy pontot leszámítva jól játszottunk, ott folytattuk, ahol kedden abbahagytuk. Ha fenn tudjuk tartani ezt a színvonalat hosszú távon, nem lesz problémánk. Elismerésem a lányoknak!
MTK Budapest - TFSE