Atlétika
Szabó Beatrix
Eredményes szezont zártak az MTK női és férfi asztaliteniszezői. Három csapattal szerepel a klub a versenyrendszerekben. A hölgyek az Extra Ligában, a férfiak az NB III-ban, illetve a Budapest I/C osztályban játszanak
A női csapat az Extra Ligában nyolc mérkőzésen kilenc pontot zsebelt be, ezzel a negyedik helyen áll, megelőzve a Budapesti ERDÉRT SE, a Postás SE második, az Univer-Sport Kft., a Pénzügyőr SE és a Soltvadkerti TE csapatát. A kék-fehérek előtt mindössze egy ponttal már a dobogó harmadik fokán található a Budaörsi SC, melyet azonos pontszámmal (15 pont) előz meg a Szekszárd és a Postás SE első csapata.
Még szebb teljesítményt tudhat magáénak az MTK NB III-as férfi együttese, mely a mezőny élén zárta az őszi idényt. A csapat tizenhárom győzelemmel és két vereséggel, összesen 26 ponttal vezeti a tabellát. Nyomában a szintén 26 pontot gyűjtött OVIT SE. Rajtuk kívül szépen menetelt az Atlanta SE első, a KSI SE második és a MAVEX SE első csapata is, ők követik ebben a sorrendben az előbb említett két együttest. Nem jelent veszélyt tavasszal az MTK-ra a Pestújhelyi SC második, illetve a Tipográfia-SPARK PROMOTIO csapata. Előbbiek ugyanis eddig mindössze három, utóbbiak viszont még egyetlen pontot sem szereztek a bajnokság első felében.
A budapesti I/C férfi bajnokság középmezőnyének hetedik helyén zárta az őszt az MTK második csapata, mely a tizenöt fordulóban 17 pontot gyűjtött. Egyenlegük nyolc győzelem, egy döntetlen és hat vereség. A csapatot mindössze egy ponttal előzi meg a tabellán a Belvárosi Asztalitenisz Egyesület és a 2002 Római ASE, és mindössze kétpontnyira áll az MTK mögött a BKV Előre SC első, valamint a Pestújhelyi SC harmadik csapata. Vagyis a tavaszi szezon is óriási izgalmakat tartogat az MTK számára.
A csapatok felkészítését, versenyeztetését Szentgyörgyi Róbert végzi.