Kajak-kenu
Opavszky Márk

Elkezdték a női kézilabdázók is

Publikálva: 2015.07.06 Frissítve: 2015.07.12 Kézilabda

A nyári szünet után – július 6-án, hétfőn – megkezdték a felkészülést Vlagyimir Golovin tanítványai. A vezetőedzővel beszélgettünk.

Mosolygós, napbarnított játékosok fogadtak bennünket az MTK Budapest női kézilabdacsapatának első edzésén. Optimista hangulatban kezdődött a munka.

Paál László, technikai vezető verte a billentyűket laptopján, regisztrálva a Cooper-teszt eredményeit. Vovával – Vlagyimir Golovinnal, a vezetőedzővel – húzódtunk félre a legcsendesebb sarokba.

– Milyen állapotban kaptad vissza a játékosaidat?

– Az biztos, hogy jót tett a pihenés a lányoknak, nem csoda, hogy még mindannyian vidámak. Túl vagyunk az első felméréseken. Vannak, akik nagyon jól teljesítettek, de olyanok is akadnak, akik ma gyengébbek voltak. Ez nyilván változni fog.

– Mi a helyzet a sérültekkel?

– Balog Bea és Török Petra még nem tökéletes, de amit tudnak, azt velünk csinálnak az edzéseken, és reményeim szerint mihamarabb csatlakoznak hozzánk. Igyekszünk tökéletes közösséget kialakítani, ebben a tekintetben jó úton haladunk, mert a játékosok partnerek.

– Úgy nézem, hogy bravúrokra lesz szükség a 2015/16-os bajnokságban.

– Ez biztos, mert ezek nélkül nem tudunk eredményesen szerepelni. Meg kell lepnünk néhány „nagyot” ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és az első nyolcban tudjunk végezni.

– Hogy látod az ellenfeleket?

– Általában erősödtek, és sokan a legjobb hatba akarnak kerülni. Sok sikert kívánok nekik ehhez…! – mondta mosolyogva Golovin Vlagyimir.

– Azt mondtad, hogy „még” minden játékosod vidám. Mire céloztál ezzel?

– Arra, hogy rövid időn belül nagyon fáradtak lesznek, mert az első három hétben komoly fizikai terhelést kapnak.

– Vannak tervben edzőmérkőzések?

– Igen. A harmadik hét végén a Váccal kezdünk – hazai pályán –, de készen áll a teljes program, az mtk.hu weboldalon rendszeresen tájékoztatjuk a szurkolókat a tervezett találkozókról.

– Mikor labdázhatnak a lányok?

– Az első három hét ugyan a fizikai munkára összpontosít, de ez nem jelenti azt, hogy mindent labda nélkül csinálunk. Feltétlenül szükséges, hogy az összes edzésen labdázzunk. Tervezzük, hogy még a nyáron részt vegyünk valamelyik kupán, tehát nem marad ki a játékszer a felkészülésből.

– Mit vársz a sorsolástól?

– Ismerve a múltat, azt vizionálom, hogy a legnehezebb ellenfelekkel kezdünk. A Győr, az FTC és az Érd lehetnek az ellenfeleink az első fordulókban.

– Mik a reális esélyek?

– Tudni kell, hogy mit akarunk játszani, meg kell mutatni, hogy mit tudunk, fel kell venni a kesztyűt, és bár nem mi vagyunk az esélyesek ezen csapatok ellen, de ha emlékszel, akkor említettem, hogy a most következő bajnokságban szükség van bravúrokra…

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!