Kézilabda
Kobela Tamara
Laci bácsi hosszú éveken át szolgálta klubunkat.
Életének 89. évében elhunyt Killik László, mesteredző.
Laci bácsi – aki példátlan módon – több mint húsz évig volt szövetségi kapitány, a válogatottal háromszor szerzett bronzérmet az Európa-bajnokságokon.
Az 1927 szeptember 1-jén, Aradon született szakembert, mindig a játékosok iránti tisztelet, a megértés és a hihetetlen szakmai tudás jellemezte.
Utolsó találkozásunkkor azt mondta, hogy az MTK volt az igazi otthona. 1990-ben Gyimesi Jánostól vette át a kispadot, és 1991-ben már bajnoki címig vezette az MTK-t, két év múlva pedig ezüstérmet akasztottak a játékosai nyakába. Ettől kezdve elszakíthatatlan barátság alakult ki közte és a klub között. 2015 őszéig, amíg egészsége engedte, minden mérkőzésünkön ott volt a városmajori csarnokban.
Killik Lászlót, az MTK Budapest és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.
Laci bácsi! Nyugodj békében!
Kosárlabda: egy-egy győzelemmel és vereséggel tért haza az U20-as női válogatott Olaszországból
Kosárlabda: a TFSE-MTK Budapestben nem csak a kötelezően előírt első félidőben számítanak a fiatalokra (LAPSZEMLE)
Kosárlabda: kikapott a magyar csapat a tajvaniaktól az Egyetemi Világjátékok negyedöntőjében
Kosárlabda: az MTK-TFSE a 7. helyért folytatja az NB I/B rájátszásában