Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Elégedetlen veretlenek (VIDEÓ)

Publikálva: 2019.12.03 Frissítve: 2019.12.03 eSport

Négy meccsen nem kaptunk ki, mégsem lehetünk elégedettek.

FIFA Pro Clubs csapatunk folytatta a szereplését a Hungarian Pro Clubs League élvonalában, a hétvégén duplázott mérkőzések szerepeltek a programban. Elsőként a Veszprém Esport csapatával találtuk szembe magunkat, ellenük két döntetlennel zártunk. Fontos tapasztalatokat szereztünk, hiszen elkerülhető gólok miatt lett a begyűjtött pontok száma kettő, és nem hat, és ezzel csapatunk nem lehet elégedett.

Második párharcként a Nutri8 csapata érkezett a virtuális pályára, ellenük sikerült megduplázni a szerzett pontszámot. Sőt, ami még fontosabb, javítva a védelmi kihagyásokat, kapott gól nélkül zártuk mindkét mérkőzést. Csapatunk jelenleg a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, de mindössze 3 pont a távolságra vagyunk a harmadik pozícióban elhelyezkedő Veszprémtől. Nagyon szoros a mezőny, és messze még a vége.

A négy mérkőzés jegyzőkönyve:

FC Veszprém–MTK Budapest Esport 2-2

MTK Budapest: Kurtsits, Mihály, Fehér, Tar, Tóth, Rácz, Cserna, Balásfalvi, Binder, Balogh, Vajai.

Gólszerző: Balogh, Vajai.

MTK Budapest Esport–FC Veszprém 1-1

MTK Budapest: Kurtsits, Mihály, Fehér, Tar, Tóth, Rácz, Cserna, Balásfalvi, Binder, Majorosi, Vajai.

Gólszerző: Vajai.

Nutri8–MTK Budapest Esport 0-1

MTK Budapest: Kurtsits, Mihály, Fehér, Tar, Tóth, Rácz, Cserna, Balásfalvi, Binder, Balogh, Vajai.

Gólszerző: Rácz.

MTK Budapest Esport–Nutri8 0-0

MTK Budapest: Kurtsits, Mihály, Fehér, Tar, Tóth, Rácz, Cserna, Balásfalvi, Binder, Majorosi, Vajai.

Kiállítva: Cserna.

A mérkőzések felvétele:

Az MTK Budapest Esport szakosztály támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!