Kézilabda
Dakos Noémi

Keresés

Elég a gratulációból!

Publikálva: 2020.10.14 Frissítve: 2020.10.14 Kosárlabda

Az NB I/B piros csoportjában harmadik mérkőzését is elveszítette férfi kosárlabdacsapatunk, amely ezúttal a bajnokesélyes Nyíregyházát fogadta.

Férfi kosárlabdacsapatunk kedd este 67–60-as vereséget szenvedett a Nyíregyháza ellen az NB I/B piros csoportjának harmadik fordulójában. A Törökbálint Sportközpontban rendezett találkozón nem kezdtünk jól, a bajnoki címre is esélyes vendégek 9–1-gyel indítottak. Ezt követően futottunk az eredmény után, hol közelebb, hol távolabb kerültünk az ellenfelünktől.



Mégis – többek között – a sűrűn villanó Jakab Péternek és Hegedűs Attilának köszönhetően végig a nyírségiek szélárnyékában maradtunk, így a harmadik negyedben egyetlen pont is volt a két csapat közötti különbség (48–49), kár, hogy erre a felzárkózásunkra rögtön hárompontos volt az ellenfél válasza. A folytatásban sem engedte ki a kezéből a vezetést a több A-csoportos múlttal rendelkező játékossal felvértezett Nyíregyháza, így a mérkőzés – a papírformának megfelelő –, számunka hétpontos vereséggel zárult, de a játékunk már sokkal biztatóbb volt, mint a korábbi két vesztes bajnokin. Vezetőedzőnk, Horváth Balázs így értékelt a meccs után:

– Minden tiszteletet szeretnék megadni az összes ellenfelünknek, de már elegem van abból, hogy minden mérkőzés után gratulálnom kell nekik. Ennek ellenére ezt most is megteszem. Gratulálok a Nyíregyházának, végig kontrollálták a találkozót és hiába tartottuk a liga legjobb csapatát hatvanhét ponton, nem tudtunk ellenük nyerni. Az előző szezonban majdnem minden csapat ellen tudtunk nyolcvan-kilencven pont körül dobni, viszont mindenkitől kilencven felett kaptunk. Végre eljutottunk arra a szintre, hogy hetven pont körül tartjuk  ellenfeleinket, de most az a probléma, hogy nem tudunk többet dobni... Ha végre mindkét oldalon sikerül jól teljesíteni, meg fognak érkezni a győzelmek. A következő tíz napban van időnk készülni, olyan mérkőzések következnek, amiket meg kell tudnunk nyerni.

MTK ELITE Basket–HÜBNER-Nyíregyháza BS  60–67 (10–16, 12–17, 21–16, 17–18)

A mérkőzés statisztikája itt.

Igen értékes skalpot szerzett viszont utánpótláscsapatunk.

MTK ELITE Basket U20–HÜBNER-Nyíregyháza BS U20 75-68 (10-16, 12-17, 21-16, 17-18)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!