Atlétika
Szentgyörgyi Zita
Míg Stollár Fanny nem bírt orosz ellenfelével a wimbledoni Grand Slam-torna junior mezőnyében, addig Babos Tímea és Krisztina Mladenovics izgalmas mérkőzésen jutott elődöntőbe a női párosok között.
A wimbledoni Grand Slam tenisztorna kilencedik, szerdai játéknapja többször is félbeszakadt a heves esőzések miatt. Stollár Fanny az orosz Szofia Zsuk ellen lépett pályára a junior lányok versenyének harmadik fordulójában, ám mérkőzésüket a kedvezőtlen időjárás miatt kétszer is felfüggesztették a rendezők.
Az MTK fiatal teniszezője ezúttal nem bírta az iramot, ellenfele sima, 6-4, 6-1-es győzelmet aratott. Stollár számára azonban a vereség nem jelenti a torna végét, hiszen szintén magyar párjával, Gálfi Dalmával továbbra is versenyben vannak a junior leány párosok mezőnyében.
Babos Tímea és Krisztina Mladenovics immár kedvezőbb körülmények között léptek pályára, abban a tudatban, hogy a tajvani-olasz ellenfél legyőzésével az elődöntőbe juthatnak. Az első szettet simán hozták a lányok, ám a második játszmában a Hszie Szu-vej—Flavia Penetta duó kerekedett felül. 6-3, 4-6 után, az utolsó játékrészben azonban ismét Babosék bírták jobban erővel, végül 6-4-re behúzták a játszmát.
A negyedik helyen kiemelt magyar-francia páros ellenfele az orosz Jekatyerina Makarova-Jelena Vesznyina kettős lesz az elődöntőben.
Tenisz: Piros Zsombor, Babos Tímea és Gálfi Dalma is több helyet rontott a világranglistán
Tenisz: Nagy Adrienn tornát nyert párosban, Gálfi Dalma döntőzött egyesben
Atlétika: „Kíváncsi vagyok, mire leszek képes szabadtéren” – Szentgyörgyi Zita (LAPSZEMLE)
Tenisz: Nagy Adriennék elődöntőbe jutottak Nagyszombaton