Edzőtáborban az úszók - 3. nap (GALÉRIA)

Az MTK úszószakosztálya tizennyolc sportolóval és két vezetővel elutazott Hódmezővásárhelyre, hogy egyhetes edzőtáborozáson vegyen részt. A hét minden napján beszámolunk a táborban zajló eseményekről. Majoros Róbert blogja.

3. nap

Ködös, párás reggelre ébredtünk.

Az előző napi erőltetett pillangózás meghozta az elérni kívánt célt, szinte mindenki izomlázra panaszkodott.

Tegnap este azért arra még volt erejük a gyerekeknek, hogy külön meghívás alapján a lányok szobájában töltsék el esti szabadidejük nagy részét és egy fiúk-lányok vetélkedőt tartsanak. Hogy ki nyert, nem
tudjuk, a részletek homályba vesztek.

Schidlik Ádinak az éjjel szépen elmúltak az allergiás foltjai az arcáról (reggel azért vettem rá külön krémet a patikában), Gergőnek megtaláltuk a PSP-jét (az utcáról adták be a recepcióra).

A délelőtti edzés során azonban már látszott, hogy sportolóink kezdenek a holtpont felé közelíteni, egyre több volt a „mártírarc”. Gyurinak erőteljesebben rájuk kellett hatni, hogy a szintidőket teljesítsék.

Sor került a „rettegett piramis” leúszására, amelyen azonban érdekes módon majdnem egyéni csúcsok születtek. Most főleg Juhász-Dóra Ricsike és Csongrádi Gergő vitte a prímet, de jól úszott Schidlik Ádi, Kovács
Robika, illetve Teravágimov Vince. Gergő, miután megtudta, hogy a PSP-je visszaszerzéséért mégsem kell a recepciós néninek odaadnia az édességes táskája tartalmának felét, valósággal szárnyra kapott és motorcsónakként haladt a vízen.

Sajnos ellenpontként a nagylányok ma „még nagyobbak” lettek, ezért vizes edzést nem végezhettek, a hangulatok sem volt túl rózsás. Azért ennek a hódmezővásárhelyi edzőtábornak van egy sajátos feelingje.
Tavaly egy másik kislány szintén itt és nálunk, velünk „debütált”, Gyurival akkor is és most is kellő empátiával igyekeztünk közelíteni a problémához, szerintem sikerrel (amolyan Adam Sandleresen a Kavarásból).

Tegnap szerénységre intettek engem, minket (a szerk.), ezért ma inkább érzelmi húrokat pendítünk meg. Úgy érezzük, rendkívül szerencsések vagyunk, hogy a sok-sok probléma és gáncsoskodás ellenére valóban
családias közegben, szinte bensőséges hangulatban tudunk edzeni, nevelni a sportolókat. Ehhez a legnagyobb segítséget maguktól a szülőktől kapjuk folyamatosan. Nem találkoztam az élet más területén annyi lemondással, áldozatkészséggel és önzetlenséggel, mint a mi kis csapatunkban. Hogy miért írom mindezt? Azt gondolom, magáért beszél, hogy miután a szülők megtudták az edzőtábor egy főre eső – nem alacsony – összegét, volt olyan szülő, aki külön megkeresett és felajánlotta, hogy anonim módon ő nemcsak a saját, hanem akár másik gyerek edzőtáboroztatásának költségeit is kifizeti, döntsük el majd mi, hogy kinek van leginkább szüksége erre.

Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mennyire nemes gesztus volt. A szülők fizetik ugyanis az edzőtábor összköltségének háromnegyed részét, míg a fennmaradó negyedet mi ketten, Gyurival közösen.

A másik, ami miatt „mások” vagyunk, az az elvégzett munka mennyisége, minősége, intenzitása. Sokan nagyképűnek tartanak minket. Engem is, Gyurit is.

Néhány „sírós” képet éppen azért rakok fel, hogy a kívülállók érzékelni tudják, milyen óriási munkát végeznek ezek a srácok, mekkora áldozatot hoznak ők is, mennyit szenvednek a szó szoros értelmében céljaik eléréséért, miért is „mások”, különlegesek ők, mint a többiek. Szeretnénk kicsivel jobban megismertetni ezt a fájdalmasan gyönyörű, gyötrelmekkel teli világot, ahol az edzés végi jó szó az edzőtől („szép volt Grigorió, Vadász, Kutya, Pablo, Bitang, Döndiégó, Csodlak, Lakodalmas, Vinyó, Házi Patkány, Ékszer Patkány, Surda, Kis Bitang, Mogyoró, stb.) mindennél többet ér…

S bár sírva senki nem fejezi be az edzést, közben azonban történnek dolgok. Ma már például szükség volt a takarítóra a medence partján… (Persze, hogy Máté volt szokás szerint.)

A délelőtti úszás után helyi specialistára – Edina nénire – bíztuk a gyerekeket, aki erősítő edzést tartott nekik hatvan percben, némi bokszleckével és futóiskolával fűszerezve. Mi ezalatt Gyurival leteszteltük az uszoda jakuzziját.

Azért az érdekes, hogy míg a fővárosban szinte közelharcot kell vívni az uszodai sávokért, addig például ma délelőtt rajtunk és a TFSE úszóin kívül senki sem vette igénybe a helyi uszodai szolgáltatásokat. A benti 50
méteres medence, a mellette lévő melegvizes tanmedence, a jakuzzi mind üresen tátongott!  Tihanyi visszhangot játszottunk, akkora volt a csend.

Az ebéd nem aratott osztatlan sikert (karfiolleves, lecsós szelet krumplival, alma). Néhány pöttömön az elkeseredés jelei mutatkoznak, a kisebb lányok (még a fiúk is) bizony pityeregnek a telefonban, miközben apával vagy anyával beszélnek.

A csendespihenő után irány az uszoda, ahol rövid átmozgatás után kezdetét vette a „rettegett gyémánt” leúszása. Lassan már magam is megriadok Gyuri spéci elnevezéseitől, de ő a szakember, tudja, mit csinál. Jól csinálja. Az eredmények magukért beszélnek, egyre erősebbek vagyunk. A nap végére megint csak megvolt a tíz kilométer.

Egyre nehezebb nekik, a szállodába való hazaút egyre lassabb…

A nap embere: Csongrádi Gergő.

Dicséret illeti még a sorozat közben 200 m gyorson egyéni csúcsokat úszókat: Fias Fannit, Mezei Jadet, Sámóczi Milánt, Kovács Robikát, Juhász-Dóra Richárdot, Csongrádi Gergőt, Baksa Jánost.

Az esti vacsora kárpótolt mindenkit a napi megpróbáltatásokért: zöldfűszeres húsos bagett salátaágyon, csirkemell szalagok, füstölt sajtmártásban, póréhagymás burgonyapürével, gyümölcsrizs tejszínhabbal.

Ma sem kellett ringatni senkit.

Ezt olvastad már?