Atlétika
Szabó Beatrix
Bár régen még azt tartotta fontosnak, hogy minden játékosát, akinek labdát adott a kezébe, megtartsa, mára megtanulta elengedni a kézilabdázóit Majoros Gusztáv edző, aki az MTK Budapest női kézilabda-szakosztályában az utánpótlásért felel. Az őt ismerők szerint jó szeme van a tehetségek felismeréséhez. Az Utanpotlassport.hu összeállítása.
– Én is tudok csapatot csinálni – nézett körül a fiatal, a TF-ről éppen csak kikerült Majoros Gusztáv a kilencvenes évek elején, az egyik, Gödöllőn rendezett diákolimpiai kézilabdaversenyen. – Akkor indult el az edzői pályám – gondolt vissza a rajtra az évek óta az MTK Budapest női kézilabda-szakosztályának utánpótlásáért felelő szakember, akinek rengeteg tanítványa játszik a felnőtt élvonalban. Volt szövetségi utánpótlásedző Vácott, és az MTK-ban is vezetett felnőttcsapatot. Igazán otthon azonban a korosztályos sportban érzi magát.
Kézilabda: hullámvasút volt a MOL Esztergom elleni mérkőzés, amit négy góllal elveszítettünk (GALÉRIA)
Kézilabda: újabb rangadó következik, Kisvárdára utazunk
Kézilabda: „Ebben a szezonban szinte minden megtörtént velünk, ami előfordulhat egy bajnokságban” – Rutka Péter
Kézilabda: már nem Vágó Attila irányítja kézilabdázóink szakmai munkáját