Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla
Klubunk 21 éves dzsúdósa, Kőszegi Rebeka az első fordulóban búcsúzott a későbbi bronzérmes, japán Koga Wakanával szemben a budapesti világbajnokságon. Versenyzőnk az esemény közösségi oldalán nyilatkozott élményeiről, illetve a további céljairól.
Mint arról beszámoltunk, pénteken kezdetét vette a hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság a budapesti Papp László Sportarénában. Az MTK Budapestet a nyitó napon Kőszegi Rebeka képviselte, aki a 48 kilósok között mérette meg magát. Versenyzőnkre már az első összecsapásán komoly kihívás várt, ugyanis a vb-ezüstérmes, Ázsia-bajnok és Masters-győztes Koga Wakana ellen küzdött. Pánczél Gábor tanítványa mindent megtett a győzelemért, de a japán – aki végül bronzérmes lett ezen a napon – ezúttal jobbnak bizonyult, így Kőszeginek nem folytatódott a világbajnokság. A pályafutása első felnőtt-vb-jén induló Rebeka így értékelte szereplését: a vele készült videóinterjú ITT tekinthető meg.
Azonban még korántsem ért véget a mieinknek a világbajnokság: klubunk kiválóságai közül Tóth Botond (-81 kg) és Varga Brigitta (-63 kg) egyaránt hétfőn (június 16.) lép tatamira.