Taekwondo
Salim Omar

Cselgáncs: Tóth Krisztián úgy érzi, tüdőre „lenyomhatatlan” (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.08.12 Frissítve: 2021.08.12 Cselgáncs

Az MTK Budapest olimpiai bronzérmes cselgáncsozója, Tóth Krisztián az ötkarikás játékok utáni tervekről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

Aki kereste, kedd délelőtt edzéstársai között találhatta meg olimpiai bronzérmes dzsúdósunkat, Tóth Krisztiánt, akinek hiányzott a munka, a mozgás a mindennapjaiból. Természetesen a felkészülés érdemi része csak ősszel kezdődik, hiszen jövő tavasszal már indul az olimpiai kvalifikáció a 2024-es párizsi játékokra. Az MTK Budapest kiválósága a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

– Amíg ön autogramot adott a szurkolóinak, a feleségét arról faggattam, hogyan telik a pihenésük...

– Vasárnap például fűnyírással és kertészkedéssel, mert elég sok mindennel el voltunk maradva a ház körüli teendőkben, és örültem, hogy jutott rá idő. De többnyire ünnepléssel, fogadásokkal, interjúkkal. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen sikerrel ekkora figyelem „szakad” az emberre, sűrű a program, de erre mondják, hogy édes teher.

– A siker kézzelfogható, hiszen ott fekszik a bronzérem a tenyerén. De fejben feldolgozta már az eredményt?

– Emésztem még. A boldogságom elmondhatatlan, de tényleg furcsa hallani, amikor azt mondják nekem: gratulálunk az olimpiai érmedhez. Hosszú éveken keresztül dolgoztam ezekért a pillanatokért, amelyek most sodornak magukkal. Biztos vagyok benne, sok idő kell hozzá, hogy meg is értsem a jelentőségét annak, ami most velem történik.

– Ha jól tudjuk, az ünnepi forgatagból most kicsit elvonult.

– Muszáj volt edzenem, mert elég sokat ettem az elmúlt időszakban – a testemnek és a lelkemnek is hiányzott már a mozgás. Reggel futottam és úsztam a srácokkal, le kellett vezetnem a felhalmozódott energiát, de ez még nem jelenti azt, hogy újra elkezdtem a felkészülést.

– Mikor kell hivatalosan jelentkeznie az edzőjénél, Pánczél Gábornál?

– Azt mondta, rá­érek akkor, amikor nekem jólesik. De annyira azért nem érek rá, mert jövő májusban már kezdődik az újabb olimpiai kvalifikációs sorozat, immár a 2024-es párizsi játékokra.

– Mire elegendő ez a lélegzetvételnyi idő?

– A regenerációra, bár jelentős sérülésem nincs, műteni semmit sem kell, de a töltődés most nagyon fontos és hasznos is. Mindenképpen igyekszem aktív pihenéssel kikapcsolni. A koronavírus-járvány idején Gábor sok olyan új, kreatív ötletet vitt bele a felkészülésünkbe, amivel egyrészt szerette volna megtörni a monotóniát, másrészt próbált kissé kizökkenteni minket az olimpiai halasztás okozta letargiából. Ilyen volt például a rögbi, amit nagyon megszerettem. Kampányoltam is érte, hogy az edzésmunkánk része maradhasson, így szeptember elején a Battai Bulldogok játékosaként ismét ott leszek a bajnoki sorozatban.

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: nemzetisport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!