Taekwondo
Patakfalvy Luca

Cselgáncs: Tóth Krisztián lehet az év cselgáncsozója (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.12.03 Frissítve: 2021.12.03 Cselgáncs

Klubunk olimpiai bronzérmes cselgáncsozója, Tóth Krisztián lehet az év dzsúdósa a Judoinfónál.

Sok szempontból emlékezetes esztendőt zárt a magyar dzsúdósport. Az év legfontosabb eseménye természetesen a tokiói olimpia volt, amelyre hét dzsúdóst delegált a válogatott, s amelyen Tóth Krisztián bronzérme és Pupp Réka ötödik helyezése egyaránt megdobogtatta a magyar szíveket.

Magyarország két világversenyt is rendezhetett a hosszú koronavírus-járvány ellenére: a Papp László Budapest Sportarénában 2017 után ismét felnőtt világbajnokság házigazdái lehettünk, a viadalt sok szép élmény mellett Tóth Krisztián bronzérme tette teljesebbé, majd az Európa-bajnokságon négy egyéni érem mellé a csapatversenyben is sikerült bronzérmet szerezni.

A Judoinfo szavazójátékának történetében 2014-ben új fejezet kezdődött: háromfős kuratórium – amelynek tagja dr. Kovács Antal olimpiai- és világbajnok, Hajtós Bertalan, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok és Gombkötő Roland, a Judoinfo szerkesztője – állította össze a jelöltek listáját, és a végeredmény kihirdetésére is részben az ő szavazataik alapján kerül sor: a három kuratóriumi tag, illetve a közönségszavazás együttesen ad végeredményt.

Voksolni 2021. december 31-én éjfélig lehet a judoinfo.hu-n. Pupp Réka, Sáfrány Péter és Sípőcz Richárd mellett klubunk kiválóságát, Tóth Krisztiánt is jelölték. Krisztián fantasztikus éven van túl, hiszen bronzérmet szerzett a tokiói olimpián, a budapesti világbajnokságon, valamint a lisszaboni Európa-bajnokságon is, emellett egy ezüstérmet és két bronzérmet is begyűjtött a Grand Slam-versenyeken.

Krisztiánra ITT lehet szavazni.

Forrás: judoinfo.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!