Atlétika
Jankovics Dániel
Egyesületünk olimpiai bronzérmes klasszisa természetesen bekerült a magyar válogatottba.
Az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu-Dzabiban rendezik az idei világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó nagy pontszámot adó – fogalmazhatunk úgy is: sorsdöntő – eseményét.
Nemenként összesen kilencet, súlycsoportonként a világranglista első száz helyezettje közül legfeljebb két versenyzőt indíthat minden ország a judo világbajnokságon, vagyis legfeljebb tizennyolc sportoló képviselheti egy ország színeit az egyéni küzdelmekben. A magyar válogatott ezúttal sem tölti majd ki ezt a létszámot, kilenc versenyzőnk indul a sportág nagy seregszemléjén, amelyre előzetesen száz ország csaknem hatszáz dzsúdósának nevezése érkezett meg.
Abu-Dzabiban részt vesz a magyar válogatott a vegyes csapatversenyben is, amelyben három férfi (73, 90 és +90 kg), illetve három női (57, 70 és +70) súlycsoportban rendeznek mérkőzéseket – válogatottunk kerete erre a versenyszámra kiegészül a miskolci Czerlau Jenniferrel.
Klubunk kiválósága, Tóth Krisztián egyéniben a -90 kilogrammosok között indul, de segíteni fogja a csapatversenyben is a válogatottat.
Forrás: judoinfo.hu