Kézilabda
Szőke Szonja

Cselgáncs: három MTK-s érem született a szarajevói felnőtt Európa-kupán

Publikálva: 2022.05.08 Frissítve: 2022.05.08 Cselgáncs

Klubunk kilenc dzsúdósa utazott el Szarajevóba, hogy megméresse magát a hétvégén a felnőtt Európa-kupán. A MTK-s termés összesen három érem: Varga Brigitta, Tóth Botond és Tóth Benedek is medált, utóbbi kettő ráadásul aranyat ünnepelhetett.

Hétvégén, szombaton és vasárnap rendezték a szarajevói, felnőtt Európa-kupát, amelyen összesen huszonhárom magyar, köztük kilenc MTK-s dzsúdós lépett tatamira. Klubunk versenyzői összesen három érmet ünnepelhettek. Az első versenynapon mindkét női versenyzőnk fellépett: Beringer Fatime (48 kg) a második körben esett ki, Varga Brigitta (63 kg) azonban egészen az elődöntőig masírozott, amelyben a későbbi győztes izraeli induló állta az útját. A vigaszágas bronzmeccsen honfitársa, Péter Fruzsina várt rá, Brigi azonban az utolsó perc kezdete előtt  szép dobással, ipponnal szerezte meg a harmadik helyet. 

A szombati nap tartogatott másik érmet is számunkra: a férfiak 73 kilós mezőnyében Beringer Dominik nem tudott meccset nyerni, míg Szatmári György a második összecsapásán már nem tudott győzedelmeskedni. Tóth Botondot viszont senki nem állította meg, összesen öt mérkőzésen diadalmaskodott; a döntőben az örmény Avedisyant múlta felül; aranyérem volt a jutalma. 

Vasárnap már csak a férfiak mezőnyében szurkolhattunk MTK-s cselgáncsozóknak. Varga Donát (+100 kg) az első, Kurtán Zsombor (81 kg) a harmadik körben esett ki, Veres Márton (-100 kg) és Tóth Benedek (81 kg) viszont éremért küzdhetett. Előbbi az elődöntőben, majd a veresége után a vigaszágon is lengyel ellenféllel szállt szembe, ám győznie másodjára sem sikerült, így ötödik lett. Tóth bosnyák, majd izraeli dzsúdósokon túljutva landolt a legjobb négy között, a montenegrói Jancert egy perc alatt elintézve pedig már a fináléra készülhetett Parodi ellen. Végül az olaszt is sikerült lenyomnia, a „rendes játékidőben” ipponnal diadalmaskodott. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!