Torna
Schermann Bianka

Cselgáncs: „Óriási az örömöm” – Tóth Krisztián

Publikálva: 2021.06.11 Frissítve: 2021.06.11 Cselgáncs

Klubunk kiváló cselgáncsozója, Tóth Krisztián csütörtökön bronzérmet szerzett a hazai rendezésű világbajnokságon. A 90 kilogrammosok között dobogós versenyző beszélt a meccseiről, a magyar közönség támogatásáról, illetve a közelgő olimpiai játékokról is.

Megnyerte a csütörtök délutáni bronzmeccsét Tóth Krisztián, így hosszú idő után újra világbajnoki érmet szerzett, ami ráadásul hazai közönség előtt sikerült neki.

– Viszonylag nehézkes volt a kezdés, amiből szerencsére sikerült kikecmeregnem; jó formában érkeztem a versenyre, nem volt semmilyen zavaró tényező, azonban a nap első felében nem tudtam megfelelően összekötni a gondolataimat a testemmel, nem találtam a kapcsot, ami a legjobb teljesítményhez kell. Kiélezett volt az összes meccsem, a jó taktikámnak és a rutinnak is köszönhetem a győzelmeket. Az elődöntőben az üzbég Bobonov nagyon erős volt, sajnos nem találtam a rést a pajzson ellene. A bronzmeccs viszont jobban sikerült: ahogy ment a mérkőzés, egyre fáradtabbá vált a mongol ellenfelem, gyengült picit, bár ez rám is igaz volt. Nagyon magas, hosszú végtagokkal rendelkező versenyzőről beszélünk, nem volt könnyű ellene sem, a bíró viszont értékelte a próbálkozásaimat, így végül felém billent a mérleg nyelve.

A Gantulga elleni siker pedig azt jelentette, hogy hét évvel a Cseljabinszkban szerzett ezüst után újra világbajnoki érmet szerzett.

– Óriási az örömöm. Nagyon boldog és büszke vagyok, rám fért már ez a siker. Hiába fogalmaztam én is úgy a verseny előtt, hogy ez is csak állomás az olimpiára vezető úton, természetesen rengeteget jelent számomra az eredmény; a csapatnak és a mögöttem álló szakmai háttérnek is nyertem az érmet, köszönöm a segítségüket. Kiemelném a fantasztikus magyar közönséget is, akik óriási hangulatot varázsoltak a létesítménybe, sokat segített a szurkolásuk.

Ami újra bizonyosságot nyert, az a mezőny magas színvonala, hiszen továbbra is áll: az első tizenöt-húsz versenyző bármire képes lehet Tokióban. Az olimpiai játékok előtt Krisztiánnak viszont kétségkívül jót tett a harmadik hely.

– Minimális magabiztosságot azért ad az embernek, ha friss vb-érmesként utazhat az olimpiára, de tény, hogy elképesztő módon megerősödött a küzdősport, a néhány évvel ezelőtti állapotokhoz képest is. Lehetetlen jósolni, azonban az érem meg lehet Japánban is, bízom benne, hogy jól alakul majd a kinti napom.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!