Atlétika
Nagy Marcell

Cél a kvalifikáció

Publikálva: 2017.03.17 Frissítve: 2017.03.17 Kézilabda

Három nap alatt három mérkőzés vár az U19-es válogatottra.

Szkopjéban kell kivívnia az Európa-bajnoki részvétel jogát az U19-es női kézilabda-válogatottnak. Hajdu János együttesének Moldovával, Feröerrel és Macedóniával kell megküzdenie a továbbjutást érő első két helyért. Ez a generáció az U17-es Eb-n a harmadik, az U18-as vb-n az ötödik helyen végzett, így a papírforma egyértelműen a magyarok mellett szól.

Az MTK Budapest mindhárom, a Ferencvárosból kölcsönvett játékosa ott lesz Macedóniában: Háfra Noémi, Hlogyik Petra és Márton Gréta is alapembere a korosztályos válogatottnak.

Háfra Noémi még a nyáron érkezett az MTK Budapesthez, amelynek azóta kihagyhatatlan tagjává nőtte ki magát: élete első NB I-es szezonjában 16 mérkőzésen 50 gólig jutott, ezzel ő a csapat negyedik legeredményesebb tagja.

Hlogyik Petra szintén a nyáron érkezett, szintén tizenhatszor volt tagja az NB I-es keretnek, igaz, Jelena Abramovics érkezése óta nem minden mérkőzésen jutott szóhoz. Amikor azonban megkapta a lehetőséget a bizonyításra, mindannyiszor élt vele.

Márton Gréta februárban, Stranigg Zsófi sérülését követően tette át székhelyét az Elektromos Csarnokba. Gréta eddig mindössze három mérkőzésen lépett pályára kék-fehérben, ezeken három gólig jutott. Fontos megjegyezni azonban, hogy mind a három lélektanilag rendkívül fontos pillanatban született, a Békéscsaba, illetve a Budaörs elleni találkozók hajrájában.

Az U19-esek kedden, Argentína felnőtt válogatottja ellen játszották utolsó felkészülési mérkőzésüket, amelyet a hét gólig jutó Háfra Noémi vezetésével 28-22-re megnyertek.

A magyar válogatott kerete:
Binó Boglárka (Győri Audi ETO), Hlogyik Petra (MTK Budapest), Suba Sára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Faluvégi Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fodor Csenge (NEKA), Giricz Laura (NEKA), Háfra Noémi (MTK Budapest), Hornyák Bernadett (Dunaújvárosi Kohász), Klujber Katrin (Dunaújvárosi Kohász), Kuti Bettina (NEKA), Márton Gréta (MTK Budapest), Sallai Nikolett (NEKA), Román Dorina (NEKA), Pásztor Noémi (NEKA), Szabó Kitti (NEKA), Tóvizi Petra (DVSC-TVP)

A magyar válogatott mérkőzései:
2017. március 17. 19:30 Macedónia – Magyarország
2017. március 18. 17:00 Magyarország – Feröer-szigetek
2017. március 19. 17:00 Magyarország – Moldova

(Fotó: Kisricso photo)

 
 
 
 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!