Bánhidi-Farkas Petra
Timi nem bírt Priscilla Honnal.
Klubunk teniszezője, Babos Tímea azok után, hogy szerencsés vesztesként felkerült a selejtezőből a főtáblára, a szabadkártyás ausztrál Priscilla Honnal csapott össze. Bő két hete, a franciaországi Cagnes-sur-Merben rendezett torna nyolcaddöntőjében Babos nyerte kettejük meccsét 7:6, 7:6-ra.
Mostani összecsapásukat is a világranglistán 148., 26 éves MTK Budapest játékos kezdte jobban, 3:1-re, majd 5:3-ra ellépett, s az első játszmalabdáját kihasználva, 39 perc elteltével szettelőnybe került.
A folytatásban aztán magára talált a 21 éves rivális (132.), két hozott és egy elnyert adogatójátékkal 3:0-ra vezetett, és előnyét végig megtartva, 34 perc alatt kiegyenlített.
A döntő szett is Hon fölényét hozta, 2:1-nél és 4:1-nél is brékelte Babost, 5:1 után pedig kiszerválta a meccset, amely 1 óra 42 percig tartott.
Teniszezőnk eddig csak egyszer, 2016-ban „élte túl“ a nyitókört a szezon második, salakpályás Grand Slam-versenyén.
Eredmény:
női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Priscilla Hon (ausztrál)–Babos Tímea 3:6, 6:2, 6:1
Forrás: MTI