Atlétika
Krizsán Xénia

Brüll Alfréd születésének évfordulóján adtuk át az új létesítményt (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.12.10 Frissítve: 2019.12.10 Atlétika

Megnyílt a fedett Atlétikai Centrum a Lantos Mihály Sporttelepen.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség, és dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke nyitotta meg a Lantos Mihály Sporttelepen a klub új Atlétikai Centrumát. Az eseményen több kék-fehér szakosztály képviseltette magát.

Az ünnepség előtt a klub atlétái, dr. Nguyen Anasztázia, Krizsán Xénia és Nagy Marcell mutatták be a szereket, majd a szalag átvágásával átadták a létesítményt.

Az atlétikai gyakorló csarnok hasznos alapterülete 1888 négyzetméter, amelyből 50,55 x 28,65 m helyszínen öntött, gumigranulátumos felület főként az ugrószámok gyakorlására, az ezt körülvevő keményebb sportburkolaton pedig erősítő és egyéb edzésmunka végezhető. Emellett a dobószámok gyakorlásához szükséges eszközök is beépítésre kerülnek. A csarnok tiszta belmagassága 8 méter. A gyakorlócsarnokhoz kapcsolódó futófolyosó sportolásra alkalmas alapterülete 129 x 9,3 m, akadály nélküli belmagassága 3,5 m.

A futófolyosó alá rejtett kiszolgálóépületben 2 db, 25 fős gyermek-, 2 db 20 fős utánpótlás- és 2 db 15 fős felnőttöltöző kapott helyet, szomszédságában az edzői öltözők, a rekreációs szoba, a fogadótér, a raktár és egyéb technikai helyiségek húzódnak meg.  

A fejlesztés elsődleges célja nyilvánvalóan az atlétika utánpótlás-nevelés és versenysport feltételeinek magas szinten történő biztosítása, de szabad kapacitásai rendelkezésre állnak majd más szakosztályok, más egyesületek és a szabadidős sportolók számára is, amelynek rendszere az átadást követően, a jelentkező igények ismeretében válik tervezhetővé, de a zuglói lakosokat is szolgálja.

A közbeszerzés során érkezett nyertes ajánlat összege nettó 973.304.140 Ft volt, amelyen az építőipari árak emelkedése nem változtatott. Az eredeti műszaki tartalom mellett a kivitelező további nettó 106.745.027 Ft, értékben elvégzi az egész sporttelep megújuló közműrendszerének kiépítését, a környezetében elvégzendő jelentős tereprendezési és fásítási feladatokat is.

dr. Deutsch Tamás beszéde az avatón:

A főhajtás, egy születésnap és a nemes küzdelem tisztelete szólított ma minket ide.

Tisztelettel köszöntök mindenkit!

Főhajtás

Brüll Alfréd 143 éve, 1876 december 10-én született, 1905 és 1940 között volt elnöke az MTK-nak.

Brüll Alfrédnek, a legnagyobb hazai sportvezetők egyikének, a magyarországi zsidó sport egyik megalapítójának, a generális és univerzális sportembernek az emlékét szeretnénk megidézni ma – ismét, megérdemelten.

Talán a magyar sporttörténelem legmegrázóbb pillanata is hozzá kötődik: amikor 1940-ben, a második zsidótörvény elfogadása után Brüll Alfréd, Preiszman Lajos és Fodor Henrik úgy döntöttek, hogy a háttérbe vonulnak, hogy ne gátolják szeretett klubjuk, az MTK működését, az egyesület játékosai úgy döntöttek: inkább feloszlatják a klubot.

Megrázó, tragikus és méltó perc volt.

Megmutatta, hogy bár a sport az élet legfontosabb dolga tud lenni, van olyan pillanat, amikor a sportról való lemondás a legfontosabb, amit az ember megtehet.

Közel nyolcvan esztendő távolából ráz meg minket az MTK és Brüll Alfréd tragédiája.

Soha nem felejtjük el azokat, akik az elmúlt 131 évben az MTK családjába tartozóként, vagy azzal sorsközösséget vállalóként embertelen hatalmak áldozataként vesztették életüket.

Születésnap

1888. november 16-án alapították nagyszerű elődeink a Magyar Testgyakorlók Körét, az MTK-t. A hetekben voltunk 131 évesek.

Az MTK-t a közösség iránti szeretet alapította.

Az MTK-t a sport szeretete alapította.

És az MTK-t a holnap szeretete alapította.

Közösség, sport és a holnap, azaz a jövő szeretete és az ezekbe vetett hit: nos, ezek az „Emtékáista” DNS-ünk alkotóelemei, ezek tartják a levegőben az MTK-t a mai napig, is és ezek röpítik előre.

Ezeket fogalmazza meg hármas jelmondatunk:

Bátorság – a holnap szeretete,

Buzgalom – a sport szeretete,

Barátság – a közösség szeretete!

Nemes küzdelem tisztelete

„A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. (...) A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a „fair play”, a nemes küzdelem szabályaira.” – mondta majd 90 éve Szent-Györgyi Albert.

Nem egyszerűen világszínvonalú Atlétikai Centrumot hoztunk létre, mindez több annál, a nemes küzdelem otthona épült fel.

Ez a gyönyörű új létesítmény

az összetartást,

az önfeláldozást,

az egyéni érdek teljes alárendelését,

a kitartást,

a tettrekészséget,

a gyors elhatározást,

az önálló megítélést,

az abszolút tisztességet,

és mindenekelőtt a „fair play”-t, a nemes küzdelmet fogja szolgálni.

Köszönetet szeretnék mondani minden támogatónknak és partnerünknek, mindenek előtt a Magyar Atlétikai Szövetségnek, Zugló Önkormányzatának, a tervezőknek, az építőknek.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!