Karate
Sterck Laura

Bridzs: tűzközelben a magyar csapatok – Ifi Eb 2024, 2. nap

Publikálva: 2024.07.10 Frissítve: 2024.07.09 Bridzs

A második versenynap is csöndes volt Wroclawban, hiszen még csak az U26-osok és az U21-esek játszottak, a többiek kedden csatlakoznak hozzájuk. Azért a magyar küldöttség már teljes egészében és rendben befutott vasárnapig.

Mindkét csapatunk vereséggel kezdte a napot. A nyitó három fordulót követően 30,25 VP-vel a 11. helyen álló U26-osok nem tudtak pontot szerezni Hollandia ellen, IMP-ben 7–79 lett a vége. Volt négy parti a hajrában, amikor zsinórban mindig 10 pont fölött írt ellenfelünk, de egyébként sem termett sok babér nekünk ezen a meccsen.

A napot 39,88 ponttal a negyedik helyen kezdő ifjabbak fordulatos mérkőzést játszottak a svédekkel. Mi írtuk a nagyobbakat, ők írtak többször, jó hajrával végül 8 IMP-vel kaptunk ki (37–45, 7,83–12,17), ezzel egy helyet csúsztunk vissza.

A töredékekre kevesebb figyelem jut a csapatmeccseken, erről a partiról mégis érdemes szót ejteni.

Nyugat lapjával kéne döntenünk arról, hogy belépjünk-e a licitbe, vagy sem. Az ellenfél 1 treffje lehet akár hosszabb káró is egyenletes lappal. Indulóerőnk van, a majorjaink megvannak a kontrához, ugyanakkor nem ideális az elosztásunk a rövid káró miatt, a partnerünk passzos, kicsi az esély a gémre, és bellben vagyunk.

Ha esetleg passzoltunk, így ér vissza hozzánk a licit:

Most is állnak a föntebb írtak, de már nyilván még kevésbé vonzó belépni. Mondjuk újra passzolunk.

Megint döntenünk kell:

A hármas kőr nem csábít aktivitásra, ugyanakkor jó, hogy nincs benne elvesző figuránk. A dubló káró és a bell sem hívogat, a négyes pikk és a jó figurák inkább. Mi legyen?

Zábrádi Beni nem akart kockáztatni, belefutni egy esetleges bell rémálomba.

Ő ugye nem látta azt, amit mi már igen, hogy kőr fitje van az ellenfélnek. Ha ez kiderül a számára, lehet, hogy aktívabb. Még valami: így, hogy semmi extra nincs a partner elosztásában és még van 3 elvesző kőr pontja is, benne van a 3 pikk – még hogy kicsi az esély a gémre!

Kovács Artúrék asztalánál persze 1 káró volt az indulás, erre sokkal könnyebb jönni, nyilvánvaló kontrája van Nyugatnak, ott 2 pikket játszottak egy szürrel, a 2 kőr is meglett, így 6 IMP-be került ez a parti.

Ugyanerről a meccsről még egy leosztás.

Beniék asztalánál mindenki kiválóan tette a dolgát, a svédek megpróbálták a 3 szant, végül 4 káróban kötöttek ki, ami jó felvétel:

De a teljesülő 3 szan még jobb. A másik asztalon a svéd Nyugat nem indította el Beni lapját, Északon Tőkés Dini pedig 2 szan indulásra húzta fel a kártyáit, ezzel végképp elejét vette, hogy elhangozzék az ellenvonalon a nekünk veszélyes szín. Stayman után 3 szan lett a felvétel, Kelet pedig nem találta elég csábítónak az AQ82-es kőrjét, így két szürrel lett meg az egyébként kétszer bukós gém.

A nap második meccsét a szlovákok ellen játszották az U21-esek, Artúr és Dini helyét a Hegedűs Júlia–Biborka Dániel pár vette át. Jól álltunk a meccs nagy részében, de az utolsó harmad 0–27-tel zárult, így 6,22–13,78-ra (39–54) kikaptunk.

Két nap után a 8. helyen áll a csapat, a negyedik és a kilencedik között 3 pont különbség sincs. A lengyelek növelték előnyüket az élen, már egy meccsre valónál többel vezetnek a norvégok és az angolok előtt, az írek is feliratkoztak végre a táblára 0,26 VP-vel, amit épp az éllovas ellen kapartak össze.

Az U26-osokban nem maradt bennük a hollandoktól kapott ütés, Jalsovszky Janka–Márki-Zay János, Jánosik Máté–Szücs Leó összeállításban 15,92–4,08-ra (55–30) győztek a csehekkel szemben. A legnagyobbat, 16 pontot egy 7 kárón írták. Mindkét asztal bemondta a nagyszlemet, csak azt nem tudom, a cseh vitéz hogy bukta el, mert föntről lefelé van 13 ütés, sőt, lopásokkal meg egy impasszal további hármat is szerezni lehet, ha ilyet lehetne és lenne értelme.

Itt még egy meccs volt hétfőn, Jankáékat a Kemény–Selmeci pár váltotta, és az elejétől szinte végig domináltak a fiúk az angolok ellen.

Jó érzékkel, szépen oldották meg Dávidék például ezt a partit:

A másik asztalon ugyanígy kezdődött, de a 4 pikk kontra után Dél ott azt gondolta, hogy jó helyen vagyunk. Ott is voltunk, de nem ők, hanem mi. Selmeci Dávid 4 szannal továbbvitte a licitet, és neki volt igaza. Az 5 kőr ugyan elbukott volna, de Clark érthetően ráküzdött, és az már nem is sokat számított, a csatát a 4 szannal nyertük meg. +590, +100, 12 IMP.

A háborút viszont, ha hajszálnyival is, elvesztettük, jó hajrával fordítottak a pillanatnyilag negyedik angolok: 9,39–10,61 (41–43). Mi a 12.-ek vagyunk a 19 csapatos mezőnyben a verseny harmadánál, lőtávolban (–13 pont) a még biztosan vb-t érő hatodik helyhez képest.

Kedden és szerdán is 4x16 parti vár az U26-osokra, ez tehát a legsűrűbb része az Eb-jüknek, Izrael, Belgium, Skócia és Norvégia következik. Az U21-eseknek megint rövid napjuk lesz, a jelenleg utolsó előtti előtti Görögország és utolsó előtti Izrael ellen kell helytállniuk.

Elkezdik a többiek is. A magyar lányok Anglia, Olaszország és Németország ellen játszanak 16-16 leosztást kedden (itt 11 csapat nevezett), az U16-osok (12 csapat) Dánia, Lettország és Hollandia elleni 14-14 partival nyitják az Eb-t.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!