Vívás – kard
Szatmári András

Bridzs: interjú dr. Winkler Gáborral (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.04.20 Frissítve: 2022.04.20 Bridzs

A vébének vége, közel az Eb címmel jelent meg beszélgetés klubunk kiváló eredményt elért versenyzőjével.

A Bridzsélet világbajnoki sorozata minden Bermuda-kupa résztvevővel interjút készített, melynek következő alanya klubunk kiválósága, dr. Winkler Gábor volt. A világbajnokság nyílt versenyében szereplő férfi gárdánk ‒ Dumbovich Miklós, Hegedűs Gál, Szabó Csaba, Szegedi Balázs, Winkler Gábor összeállításban ‒ a bridzstörténelem során először jutott ki a nemzetközi eseményre, ami már alapvetően csodaszámba ment. Ám a válogatott ezt tovább tudta fokozni, és a legjobb nyolc közé is bejutott, végül pedig a 24 résztvevő országból negyedik helyen zárt nemzeti együttesünk.

Kék-fehér sportolónk többek között arról mesélt, hogy civil foglalkozása ügyvéd, ám ezt a szakmát is kamatoztatni tudta a bridzsben, ugyanis az Európai Bridzs Liga csalási ügyek kivizsgálásának bizottsági elnökeként is tevékenykedett. Gábor szerint ez a valaha volt legjobb eredmény, amit elértek a sportágban magyarként, hiszen a mezőny az évek alatt folyamatosan erősödött.

Az erőssége közé tartozik ennek a gárdának a csapatszellem, hiszen semmilyen feszültség nem volt közöttük a megméretés során. Ám azt is megemlítette, hogy a Dumbovich-Winkler páros játékának erénye az ellenjáték, viszont a licitális a gyenge pontja duójuknak. Gábor a világbajnokság mérkőzéseiről, élményeiről is részletesen beszélt. A cikk a Magyar Bridzs Szövetség honlapján olvasható.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!