Atlétika
Kulunics Vince

Bridzs: debütált az új terem (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.01.03 Frissítve: 2022.01.03 Bridzs

Január 2-án rendezték az 1. MTK Budapest évadnyitó bridzsversenyt a Récsei Centerben.

Az MTK Budapest bridzsszakosztálya kétfordulós, Real Time MP-párosversenyt rendezett a Magyar Bridzs Szövetség versenytermében, a hónap első vasárnapján. A megmérettetés 2x22-26 leosztású, mesterpontszerző versenynek számított, mely során előre leosztott partik, Bridgemate és RealTime eredményközlés mellett a 2017-es szabálykönyv, a Magyar Bridzs Szövetség versenyszabályzata és zérótolerancia érvényesítésével kék és zöld licitrendszerrel játszották a mérkőzéseket a résztvevők.

Ez a nap teljes mértékben csak a bridzsről szólt, dr. Spielmann János – az MTK Budapest szakosztályvezetője – és Járai Zsigmond – a Magyar Bridzs Szövetség elnöke – megnyitóbeszédével indult a verseny, ezt követően pedig már csak a játék volt főszerepben. Az első forduló 10:00 órakor kezdődött, míg – egy rövid ebédszünetet követően – a második 14:30 órakor indult egészen a 18:00 órai eredményhirdetésig tartott.

Szakosztályvezetőnk, dr. Spielmann János beszélt nekünk az új helyszínről: – A korábbi létesítményt – ami otthont adott a bridzsversenyeknek – lebontották, így új épületet kellett keresni a bridzsszövetségnek. Az MTK szakosztálya ezen a helyszínen, hétfői és csütörtöki estéken klubnapot tart, illetve pénteken a fiatalok számára itt tartja a tréningjeit. Ezen kívül minden hónap első vasárnapján versenyt rendezünk a helyszínen. A Magyar Bridzs Szövetséggel megállapodtam, hogy az új termet mesterpontszerző versennyel avatjuk fel.

A nevezett versenyzőket több kategóriában is díjazták. A helyezések így alakultak:

1. díj: Hegedüs Orsolya – Kemény György

Legjobb 10.000 mesterpont alatti páros: Pölöskei Petra – Retteghy Orsolya

Legjobb amatőr (2.000 mesterpont alatti) páros: ifj. Bánhegyi Barnabás – Bánhegyi Barnabás

Legjobb 2. forduló páros: Zalai Ágnes – Nagy Kartal

Legjobb ifjúsági pár: Jalsovszky Janka – Vági Máté

Legjobb MTK-s pár: Argay Zsolt – Kemény Márk

Dr. Spielmann János beszélt a vasárnapi versenynapról: – A koronavírus miatt a tavalyi évben nem rendeztünk nagy versenyt, így az idei volt az első, amit a másfél éve alakult MTK Budapest Bridzs szakosztály szervezett. A megmérettetésen 54 pár, azaz 108 ember vett részt, köztük nagyon sok ifjúsági versenyző. Büszkén mondhatom, hogy a mi szakosztályunk is egyre inkább gyarapszik fiatal sportolókkal. Nagyon jó hangulatban telt a verseny, mely vastapssal ért véget.

A következőre 2022. február 6-án, vasárnap, délelőtt 10:00 órakor kerül sor.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!