Atlétika
Krizsán Xénia
Az NB I-es női röplabdabajnokság alapszakaszának 19. fordulójában, az MTK Budapest az Aluprof-TF Budapest csapatát látta vendégül a városmajori Ikercsarnokban. Amire biztosan senki sem számított, hogy 2-0-ás hazai vezetés után kétórás meccs és 3-2-es vendéggyőzelem születik.
A fordulót a hazaiak a bajnoki tabella kilencedik, a TF pedig a negyedik helyéről várta. A kék-fehérek legutóbb a listavezető Gödöllőnél vendégeskedtek, ahol 3-1-es vereséget szenvedtek. A TF-es lányok a Magyar Kupában is érdekeltek. A döntőbe jutásért éppen a héten búcsúztatta őket a Vasas-Óbuda. Szomorkodniuk azonban így sem nagyon kell, a bronzmeccsen javíthatnak, az UTE ellen.
– Jobban szerettem volna, ha előbb játszunk a Budaörssel, és utána a TF ellen, hogy kellőképpen elérjük a megfelelő fordulatszámot. Nem tudom, hogy mennyire tudnak majd felpörögni a lányok a héten. A TF ellen nehéz lesz, akkor is, ha nálunk lesz a meccs – nyilatkozta visszafogottan Szél Márta, az MTK Budapest edzője.
Ehhez képest az MTK kezdte jobban a találkozót, Dégi Barbara révén (1-0). A vendégek 2-0 után szereztek első pontjukat. A hazaiak 7-4-es állásig könnyedén gyűjtögették pontjaikat, ám azután a TF játékosai is játékba lendültek és egyenlítettek, először (7-7), másodszor (9-9), harmadszor (13-13). A szett végére izgalmas „adok-kapok” alakult ki. Végül 25-21-re Tímár Editék hozták a szettet.
A második játékrész elején fej-fej mellett haladt a két csapat. Hol hosszú nyitás, hol hálóba érkezett labda miatt bosszankodtak az edzők a két kispad előtt. A játszma első pontja Szalma Alexandra leütéséből született. 6-4 után pedig elhúztak a hazaiak. A szett közepén az állás: 10-5. Gubik János mester mindössze egyszer kért időt ebben a játékrészben, 18-8-as állásnál, ám az sem segített. A hazaiak szárnyaltak. (25-17)
Magabiztos MTK Budapest vezetéssel indult tehát a harmadik játszma, melynek első pontját a vendégek szerezték. Aztán ismét partiban volt egymással a két csapat, egészen 6-6-ig, mert a TF átvette az irányítást. (6-8) A technikai szünet után Dimitrova ászával, Molnár Anna hosszúra sikerült nyitásával és a hazaiak meg nem értésével továbbra is a TF uralta a meccset. 7-12-es állásnál Szél Márta időt kért. Nem tudjuk, milyen tanácsot kaptak a játékosok, de két pontot hozott az MTK. (9-12) Azonban a hátrányból nem sokat tudtak lefaragni Lutter Eszterék, 13-19-nél pedig ismét időt kértek a hazaiak. A gyorsszünet azonban nem változtatott jelentősen a játék képén. (18-25) Az eredményen viszont igen, hiszen 2-1-et mutatott az eredményjelző.
A lányok éppen másfél órája püfölték a labdát, amikor elkezdődött a negyedik játékrész. 2-3-ig a vendégek kezében volt az irányítás, az MTK Budapest azonban perceken belül magához ragadta azt. (7-4) A játszma közepén 11-8-at mutatott az eredményjelző. Később Gubik János tanítványai többször is egalizáltak (16-16, 20-20, 21-21, 22-22). Szél Márta 22-23-nál – érezve a veszélyt – időt kért. A megérzése nem volt hiábavaló, a szett 23-25-tel zárult.
A negyedik játszmára láthatóan – !vélhetően fejben is – elfáradtak az MTK Budapest játékosai, akiket előbb 3-5-nél, majd 5-10-nél próbáltak felrázni edzőik. Mindhiába. Az Aluprof-TF-Budapest 15-5-re nyerte a szettet, ezzel pedig 3-2-re a mérkőzést.
Ez azt jelenti, hogy a TF óriási küzdelem árán érvényesítette a papírformát, és azt, hogy szettek és pontok ide vagy oda, az MTK Budapest igenis képes óriási meglepetést okozni a tabella elején álló csapatoknak.
MTK Budapest – Aluprof-TF-Budapest 2-3 (25-21, 25-17, 18-25, 23-25, 5-15)
MTK Budapest: Kriegel 1, Nagy 3, Szabó Luca 5, Chován 6, Horváth 7, Hackl 8, Lutter 10, Szalma 12, Dégi 14, Bleicher Nóra 15, Molnár 17, Bleicher Réka 18, Tímár (libero) 9
ALUPROF-TF Budapest: Sztojanova 2, Csicsics 3, Czina 4, Fábián 7, Szabó Adrienn 8, Borsos 9, Takács 11, Dimitrova 14, Gyimes 17, Török 18, Kötél (libero) 12, Lueff (libero) 16
Szél Márta, vezetőedző (MTK Budapest): A pontszerzés hasznos, ám miután már 2-0-ra vezettünk, jó lett volna nyerni. Várható volt, hogy a harmadik szett elmegy, de a negyedik rendkívül szoros volt, és nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy nyerjünk. Sajnálom, hogy nem sikerült.
Gubik János, vezetőedző (Aluprof-TF): Sajnos, a pofon, amit kaptunk a Vasastól, rányomta a bélyegét az első két szettre, és ezt tökéletesen kihasználta az MTK Budapest. Különösebben nem készültünk ellenük, mert tudtuk, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor képesek leszünk nyerni. Ennek ellenére az első két játszmában a tudásunk harminc százalékát nyújtottuk. Ezt követően sem játszottunk jobban, de legalább küzdöttünk, és az MTK ellenállása is fokozatosan csökkent. Ettől kezdve világossá vált, hogy nyerünk.
MTK Budapest - Aluprof TF