Atlétika
Jankovics Dániel

Bravúr Salgótarjánban

Publikálva: 2020.02.01 Frissítve: 2020.01.31

Jó védekezésünknek köszönhetően idegenben győztük le a tabella élcsoportjához tartozó Salgótarjánt.

Férfi NB I/B piros csoport, 19. forduló
Salgótarjáni KSE–MTK ELITE Basket 78-88 (26-18, 14-25, 24-21, 14-24)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Vezette: Pozsonyi László, Lengyel Ádám József, Domán István
statisztikai lap

Néhány percig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd a nyitó játékrész második felében – több védekezési hibánk következtében – elhúztak a hazaiak, és 8 ponttal megnyerték a negyedet (26-18).

További két perc után megkezdtük a felzárkózást, és az etap felénél átvettük a vezetést (33-34). Az első félidő Nagy Szabolcs triplájával zárult, ekkor hárompontos előnynek örülhettünk (40-43). No, meg annak, hogy a második negyedben végre kellő energiákat mozgósítottuk védekezésben is.

A második félidőt a Salgótarján kezdte jobban, és 10-1-es szakasz következtében 6 ponttal meglépett (50-44), ám jött Jakab Péter extra triplája, és sikerült versenyben maradni. Egy darabig 3-5 pontos hátrányban voltunk, de két perccel a harmadik negyed vége előtt Valentino Kranfilovski hármasa után 8 ponttal is elhúzott a Salgótarján. Ezután azonban a csapatunkat nagyszerűen irányító Jakab Péter háromszor is megdobatta Farkas Dánielt, és az ihletetten játszó ifjú játékosunk mindháromszor meg is hálálta ezt. Három gyors triplájával ismét átvettük a vezetést. Az utolsó felvonás végül egálról kezdődhetett (64-64).

Gyors hazai kosár után a ragyogóan játszó Takács András kiegyenlített, majd Farkas újabb triplával borzolta a hazai nézők idegeit. Ráadásul Nagy is újfent betalált kintről, és ami a legfőbb tényező volt: ekkor kitűnően működött a védekezésünk, amivel a Salgótarján nem sokat tudott kezdeni. Jakab sziporkázott, Takács uralta a palánk alatti területet, és három perccel a lefújás előtt 9 ponttal vezettünk (71-80). A következő perc a hazaiakról szólt, akik gyorsan öt pontot dobtak, de Farkas Dániel immár a hetedik tripláját is bevágta, és amikor fél percre rá mindkét büntetőjét is értékesítette, végképp eldőlt a mérkőzés.

Igen szép sikert ért el Horváth Balázs együttese, amit jól mutat, hogy Salgótarjánban ebben a szezonban, eddig csak az egyik bajnokesélyes, a Nyíregyháza tudott győzni, így a mostani volt a nógrádiak mindössze második hazai veresége. Ahogy a vesztes mérkőzések után, most a nagyszerű győzelem után is le kell vonni a tanulságokat, hogy mindezt hasznosítani lehessen a folytatásban.

Horváth Balázs: – Kezdeném azzal, hogy nagyon büszke vagyok a játékosokra, mert végre elhoztuk a várva várt bravúrgyőzelmet, ráadásul nagyon nehéz idegenbeli pályáról. Dolgozunk tovább, nagyon örülünk, de nem értékeljük túl ezt a győzelmet, mert a céljaink eléréséhez szükség lesz még pár ilyen teljesítményre. Ha tudjuk tartani ezt a jó védekezést a következő mérkőzésekre, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Le a kalappal a csapat előtt, ez férfimunka volt! Nyugodjon békében a valaha volt egyik legnagyobb kosárlabdázó, Kobe Bryant.

Dupla öröm, hogy a felnőttmérkőzés előtt, az U20 csapatok találkozóját is mi nyertük meg, fiataljaink jó játékkal, közel harminc ponttal győztek.

Salgótarjáni KSE U20–MTK ELITE Basket U20 54-83 (12-21, 13-15, 15-26, 14-21)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!