Kézilabda
Szőke Szonja

Bozó Patrikot csak a technika ördöge tudja megállítani

Publikálva: 2020.09.03 Frissítve: 2020.09.03 eSport

Szimulátorosunk ismét az első helyről esett ki egy szétcsatlakozás után.

Az angol Brands Hatch volt az EzFixUK második állomása a Spanyol Nagydíj után. Barcelonában nem tudta Bozó befejezni a futamát, miután szoftvere egy hibakód következtében leállt.

A brit pályára új reményekkel érkezett pilótánk. Sebessége megvolt ahhoz, hogy remek eredményt érjen el, így optimizmusa teljesen érthető volt.

Az időmérő edzésen Monterde mögött a második helyen kvalifikált Patrik, így ezen versenyzők indulhattak a rajtrács első sorából a repülőrajtot követően. A pole pozíciót érő idő 1:22.187 volt, ameddig Bozó 00.138 másodperccel maradt le a spanyol pilótától. 

A start után versenyzőnk egyre közelebb ért a hideg gumikon kissé csúszkáló Monterdéhez. Az élen autózók sebességét mutatta, hogy 3 kör megtétele alatt közel 3 másodperccel hagyták le a mezőnyt. A különbség pedig egyre csak nőtt.

Bozó hosszú körökön keresztül Monterdével autózott. Az angol pályán nehéz kivitelezni egy előzést az egyenesek rövidsége miatt, vakmerő manővert pedig felesleges megkockáztatni egy kétórás futamon.

A 22. körbe ért az élen autózó két pilóta, amikor Monterde a célegyenest követő kanyarban lesodródott a pályáról, majd keresztbeállt megcsúszása nyomán.

Bozót szerencsére elkerülte a hibázó versenyző autója, így vetélytárs nélkül maradva haladt tovább, messze mindenkitől. Tíz másodpercre esett vissza a korábbi éllovas, ő követte szimulátorosunkat a második helyen.

Bozó futama a 43. körben azonban váratlanul véget ért – ismét az 1. helyről esett ki... Mint utóbb elmondta: a futama alatt nagy vihar kerekedett otthona körül, aminek következtében megszakadt az internetkapcsolata, ez okozta a vesztét. Jóllehet nagy volt az előnye, ismét pont nélkül zárt.

Jövő hétfőn (09.07.) az Osztrák Nagydíj keretén belül a Red Bull Ringre látogat a mezőny. Patrik kieséseit követően olyan változás történt a pontozásban, hogy a verseny minimum fél távját teljesítő pilóták megkapják annak a pontmennyiségnek a 75 százalékát, amelyet megkaptak volna, ha nem adták volna fel az adott viadalt.

A futamot ITT lehet megtekinteni!

Esport szakosztályunk támogatója: 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!