Kézilabda
Koronczai Petra

Röplabda: Boskó Ágnes is kék-fehérben folytatja

Publikálva: 2021.07.09 Frissítve: 2021.07.09 Röplabda

Békéscsabáról igazoltunk utánpótlás-válogatott feladót.

Azért választottam az MTK-t, mert egyrészt ismerem Mátét, tudom, hogy jó kezekben leszek, másrészt Budapesten kezdem az egyetemi tanulmányaimat, és szerettem volna folytatni a röplabdát, a lehető legmagasabb szinten – árulta el csapatunk új feladója, Boskó Ágnes.

Ági a korosztályos válogatott oszlopos tagja, illetve csapatkapitánya volt a Békéscsaba U19-es és U21-es bajnokcsapatának is.  

Elég kitartó vagyok, a legnehezebb helyzetekben is igyekszem biztatni a csapattársaimat. Sok mindenben szeretnék még fejlődni: mezőnyben mindenképpen, illetve a játékszervezésben, és a feladások pontosságában is – jellemezte magát – meglehetősen önkritikusan – az alig 19 éves feladó.

Boskó Ági válogatottbeli csapattársával, Berkó Lilivel alkotja majd csapatunk feladó-kettősét az Extraliga 2021/22-es kiírásában.

Szeretnék a lehető legtöbbet fejlődni, minél több tapasztalatot szerezni, és stabil tagjává válni a csapatnak

(Fotó: Kuti István)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!