Atlétika
Szabó Beatrix

Biztató jelek (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.06.25 Frissítve: 2020.06.25 Úszás

Napi két edzéssel készülnek az olimpiai kvalifikációs versenyekre.

Decemberben újra igazi téttel bíró megmérettetésen láthatjuk úszóinkat, köztük Ilyés Laurát is, aki azért küzd, hogy a 2021-es tokiói olimpián indulhasson. Ehhez némileg javítania kell az egyéni csúcsán, ám edzője, Tóth Ramon szerint jó úton halad.

Nincs messze az egyéni rekordja a szintidőtől, de alapvetően minden szezonnak úgy megyünk neki, hogy felülkerekedjünk legjobb eredményünkön. Ha ebben az évben ez sikerül, akár a kvóta is meglehet. Leghamarabb decemberben lesz lehetősége Laurának megszerezni, utána pedig tavasszal próbálkozhat – mondta a szakember. – Nemrég a Duna Arénában indult tesztversenyen, az ott elért eredmények reménykeltőek, és bízom benne, hogy már decemberben teljesítjük a kitűzött célunkat.

Ramon azt is hozzátette, az olimpiai halasztás egyáltalán nem jött rosszul egyesületünk úszója számára.

Nagyon feszített lett volna a tempó, ráadásul Laurának az érettségire is készülnie kellett. Innentől kezdve sokkal több időt és energiát tudunk fordítani arra, hogy felkészüljünk a fontos versenyekre, és csak rajtunk múlik, sikerül-e abszolválnunk a szinteket.

Szintén jó jel, hogy a 2019-ben az MTK Budapestbe igazoló, kitűnőre érettségiző sportoló úgy érzi, nem esett vissza fizikai állapota a koronavírus-járvány okozta kijárási korlátozás alatt.

Szárazföldi edzésekkel és tanulással telt a karantén, utána pedig fokozatosan kezdhettem meg a vizes edzéseket – mesélte Laura. – Még Ramon is meglepődött, milyen jó állapotban tértem vissza, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar sikerül visszarázódni. A decemberi országos bajnokságig lesz időm formába lendülni, addig napi két edzéssel készülök. Akár már korábban is jöhetne a verseny, hiszen remek állapotban vagyok.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!