Atlétika
Szabó Beatrix
Szoros meccsen, de 87–79-re alulmaradt az Aluinvent DVTK otthonában a TFSE-MTK Budapest, amelynek a legjobbja ezúttal Bernáth Réka volt – 25 pontig jutva.
A női első osztályú kosárlabda-bajnokság hetedik helyezettjének, az Aluinvent DVTK otthonába utazott a Magyar Bianka vezette TFSE-MTK Budapest csapata, amely három győzelemmel és öt vereséggel a tabella kilencedik helyén áll.
Sokkal jobban kezdték a miskolciak a találkozót; Keyona Hayes triplájával és Kiss Angelika két duplájával rögtön 7–0-ra elhúztak. Bernáth Réka és Chanise Jenkins ugyanebben az ütemben válaszolt, így egyenlítettünk (7–7). A folytatásban Kányási Veronika és Pusztai Petra egyaránt beindult; az Aluinvent DVTK 26–16-ra nyerte a negyedet, mivel a mérkőzés ezen szakaszában a vendégek nem tudták felvenni a ritmust.
Földi Attila tanítványai a második felvonásban öt percig tartották a tíz-tizenegy pontos különbséget, ám ekkor Bernáth sorra elkezdte szórni a kosarakat; a félidő végéig négy tripláig és két dupláig jutott, a TFSE pedig ennek is köszönhetően zárkózott két pontra: 46–44-es állásnál vonultak a felek az öltözőbe.
Habár Nevena Markovics és Alisia Jenkins már a harmadik játékrész elején átlépte a maga tízpontos határát, a DVTK növelte az előnyét; Keyona ugyanis rendre pontos volt. Az MTK-s lányok hatpontos hátránnyal fordulhattak a záróetapra (67–61).
Pusztai és Chanise Jenkins duplájával maradt a különbség a két együttes között, Markovicsnak köszönhetően viszont öt pontra csökkent. Négy perccel az utolsó sípszó előtt is ugyanennyi maradt a differencia. Alisia Jenkins két büntetőt értékesítve háromra zárkóztatta az együttest, de Keyona (a harmincadik pontját elérve) módosított: 79–74. Pusztai ismét közelit értékesített (81–74) – a csapatát a győzelem kapujába léptetve. Két perc maradt hátra. A DVTK jól védekezett, Bernáth azonban újabb hárompontossal villant (81–77). Pusztai és Medgyesy Dóra az utolsó másodpercekben eldöntötte a találkozót, amelyet 87–79-re megnyert az Aluinvent DVTK
Aluinvent DVTK–TFSE-MTK Budapest 87–79 (26–16, 20–28, 21–17, 20–18)
Bernáth Réka 25/15, Nevena Markovics 17, Chanise Jenkins 15/3, Alisia Jenkins 15, Katona Szidónia 5, Herman Aliz 2