Kajak-kenu
Korisánszky Dávid
A címvédő duó magabiztosan győzött.
Kiváló játékkal jutott az Australian Open női párosversenyének negyeddöntőjébe Babos Tímea és Kristina Mladenovic, miután megverték a 13. kiemelt belga, svéd kettőst az ausztrál nyílt teniszbajnokság női párosversenyének harmadik fordulójában.
A címvédők nem kezdtek jól a Kirsten Flipkens, Johanna Larsson duó ellen a 10 ezer férőhelyes Melbourne Arenában, Babos semmire veszítette el adogatójátékát. Ezt követően viszont nagyot változott a mérkőzés képe, Babos és Mladenovic sorban nyerte meg a gémeket, Flipkensék pedig – rengeteget hibázva – csak asszisztálni tudtak ehhez: 6:1-re húzta be az első játszmát a magyar-francia páros.
A folytatás már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de Babosék 4:4-nél értékesíteni tudták második bréklabdájukat Larsson adogatójátékánál, aztán Mladenovic kiszerválta a találkozót, 1 óra 8 perc alatt 6:1, 6:4 lett a vége.
A mérkőzést a lelátóról nézhette meg a juniorok között egyesben és párosban is továbbjutó Nagy Adrienn, akinek – korosztályos társaihoz hasonlóan – nem jár belépő a nagy pályákra, ám Babostól kapott egyet, hogy élőben követhesse az összecsapást.
– Nagyon jól játszottunk, sok taktikai elemet és remek megoldásokat tudtunk bemutatni, amikor nehézségeink adódtak, azokat könnyen megoldottuk, jól kommunikáltunk. Elég magas színvonalon teljesítünk, aminek természetesen örülök. – mondta Babos a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, majd hozzátette, a folytatásban is kemény párharcokra számít, hiszen ők a címvédők, mindenki ellenük akar leginkább nyerni, de ha a saját játékukat tudják hozni, nem kell tartaniuk senkitől.
A következő ellenfél a kilencedik kiemelt amerikai Raquel Atawo és a szlovén Katarina Srebotnik párosa lesz.
Forrás: nemzetisport.hu
Tenisz: Babos Tímeát a betegség megállította egyesben, de reméli, párosban már százszázalékos lesz Melbourne-ben (VIDEÓ)
Tenisz: megdöbbentő külsővel készül a törökök ellen Piros Zsombor
Tenisz: öt topjátékosunkból hárman javítottak világranglistás pozíciójukon
Tenisz: Gálfi Dalma negyeddöntős Spanyolországban