Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Babos Tímea új partnerrel vág neki 2017-nek

Publikálva: 2016.11.21 Frissítve: 2016.11.21 Tenisz

Az MTK Budapest teniszezője nem Jaroszlava Svedova oldalán folytatja.

Babos Tímea remek párost alkotott a kazah Jaroszlava Svedovával, Wimbledonban például egészen a döntőig jutottak, ahol a Williams-nővérekkel szemben maradtak csak alul.

Sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés, de hihetetlenül jól játszott az ellenfél – idézte fel Timi a finálét. – Főleg Serena. Mi is mindent megtettünk a győzelemért, jó meccs volt. Újabb, a döntősöket illető tálunk van a wimbledoni finálé után, de lesz ez még jobb is! 

Hiába azonban a páros sikerek, Timi jövőre már nem a kazah lánnyal az oldalán indul majd. 

Elég stabilak voltunk Szlavával, de igazán nagy durranás nem volt, Wimbledont leszámítva – mondta Timi. – Lehet, hogy az idei szezonunk azért alakult így, mert viszonylag keveset játszottunk együtt, nagyon az egyénire figyeltem, az élvezett egyértelmű elsőbbséget. Nehezebb összekapcsolni az egyénit és a párost. De nyilván azzal nagyon elégedett vagyok, hogy kijutottunk a szingapúri világbajnokságra, mert ez nem volt olyan nagy cél, mégis viszonylag simán sikerült elérni ezt az eredményt. Sajnos Szlava úgy döntött, hogy jövőre Vania Kinggel indul, akivel korábban Grand Slameket nyert. Úgy érzi, ez az utolsó esélyük arra, hogy közösen jól szerepeljenek. Meg szeretnék újra próbálni. Nagyon jóban vannak, nagyon jó barátnők. Tiszteletben tartom Szlava döntését. Már idén is próbáltam kevesebbet párosozni, de ez jövőre még jobban látható lesz. Nagyon sokat kivesz belőlem, amikor ilyen sok meccsem van a topjátékosok ellen. Megértem, hogy a legjobb egyéni játékosok miért nem szerepelnek sokat párosban. Egyszerűen nem lehet mindkettőt azonos színvonalon játszani. Nem is fizikailag, hanem elsősorban fejben nagyon nehéz ezt összeegyeztetni. Jövőre kevesebbet párosozom majd, Anasztaszija Pavljucsenkova lesz a társam. Megbeszéltük, hogy az egyéni lesz a legfontosabb. A nagy tornákon mindenféleképpen elindulunk, és nyerni akarunk mindenhol.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!