Kézilabda
Dakos Noémi

Babos Tímea párosban világelső szeretne lenni

Publikálva: 2018.02.07 Frissítve: 2018.02.07 Tenisz

Babos Tímea célja, hogy párosban az első helyre, egyesben pedig a legjobb húsz közé kerüljön idén a női teniszezők világranglistáján.

A 24 éves játékos – aki jelenleg párosban az ötödik, egyesben pedig a 35. – szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a francia nyílt bajnokságot megelőzően Dohában, Budapesten, Indian Wellsben, Miamiban, Rómában és Madridban is versenyez majd.
   
A párosban WTA-világbajnok Babos elárulta, az edzésmunkája és a hozzáállása is változott a közelmúltban, ennek köszönheti, hogy januárban a francia Kristina Mladenovic oldalán győzött az ausztrál nyílt bajnokságon párosban, az indiai Johan Bopannával döntőt játszott vegyes párosban, majd múlt vasárnap Tajvanon megnyerte pályafutása negyedik tornáját egyesben. Az MTK Budapest teniszezője a nyolcadik döntőjét vívta egyesben, előzőleg Monterreyben (2012), Tajvanon (2015) és tavaly Budapesten diadalmaskodott.

 – A tavalyi idény végén az edzőmmel eldöntöttük, hogy másként dolgozunk a decemberi holtszezonban, mint korábban, és ez bejött. Javult a játékom és egyre sikeresebb lettem. Hihetetlen, hogy a január így alakult, és ilyen remek eredményekkel, élményekkel gazdagodtam – mondta.

Babos elárulta, úgy álltak rajthoz Melbourne-ben, hogy egyszer sem edzettek együtt Mladenoviccsal, akit tízéves kora óta ismer, és korábban már volt a párospartnere.

Ez önmagáért beszél, és megmutatja, milyen jól tudunk együtt dolgozni, segíteni egymást a pályán. Az első egy-két mérkőzésünk arról szólt, hogy ismét összeszokjunk. A párosunk titka, hogy a játékunkkal és a személyiségünkkel is ki tudjuk egészíteni egymást – fogalmazott.

Hozzátette, bárhogyan játszanak, bármilyen hangulatban vannak, mindig megtalálják a jó megoldást, ezért egy másodpercig sem érezte, hogy nem ők nyernek Melbourne-ben.

Magabiztos voltam, egyesben és párosban is jól játszottam, a páros döntő pedig a legjobb meccsem volt az egész versenyen – szögezte le.

Babos kijelentette, a közelmúlt feladatai közül a tajvani verseny volt a legnehezebb, mert a fáradtsága ott csúcsosodott ki.

Ilyen élmények és ennyi mérkőzés után rögtön repülnöm kellett, majd a 18 órás út után minden nap játszani egyénit és párost is – fejtette ki.
 
Emlékeztetett rá, hogy tavaly a februári budapesti versenyig nem nyert meccset egyéniben, de korábban sem kezdte jól az idényt, és egy évvel ezelőtti önmaga már a második fordulóban kiesett volna Tajvanon.

A teniszemmel igazán nagy hiba sosem volt, de a mentalitásom, a hozzáállásom változott, ennek köszönhetően magabiztosabban tudok játszani. Elhatároztam, hogy minden pontért megküzdök, mindent megteszek a pályán, és látom, hogy ez a járható út, ami még több sikerhez vezethet – mondta.

Babos hétfőn este érkezett vissza Magyarországra, de csütörtökön reggel máris elutazik, ezért nem tagja a magyar válogatottnak a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tallinni tornáján, amelyet ezen a héten rendeznek.

Kijelentette, egyelőre nem tudja, hogy vegyes párosban indul-e a francia nyílt bajnokságon, de ha igen, akkor Bopanna oldalán szeretne versenyezni. Wimbledonban biztosan nem állnak rajthoz, az amerikai nyílt bajnokságon viszont igen.

A játékos édesapja és nevelőedzője, Babos Csaba elmondta, szakmailag, mentálisan és fizikálisan is rendkívül megterhelő volt lánya számára az elmúlt néhány hét. A céljairól úgy vélekedett, ha elegendő mérkőzést játszanának Mladenoviccsal, akkor biztosan sikerülne az első helyre lépnie a páros világranglistán, de nem ezt tartja elsődlegesnek, hanem azt, hogy az egyéni játéka tovább fejlődjön.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!